Hirdetés

Kiállítás Bartókról Brüsszelben

Bartók Béla zeneszerző halálának 70. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás Európai szellemiség – nemzeti gyökerek címmel Brüsszelben.

2015. szeptember 17., 14:182015. szeptember 17., 14:18

A neves magyar művész munkásságát feldolgozó tárlat Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szervezésében, az Európai Néppárt támogatásával valósult meg. A kiállítást kedden nyitották meg az Európai Parlament épületében, ezt megelőzően pedig a rendezvény részeként megkoszorúzták Bartók Béla brüsszeli szobrát is.

Biró Viola szakmai referens és Monozlai Flóra, a kiállítás szervezője a Bartók Archívum gyűjteményéből állították össze a kiállítást. „A tárlat a művész életművének két jelentős aspektusára koncentrál: egyrészt a népi gyökerekre, amelyekhez visszanyúlva a zeneszerző új stílust teremtett, másfelől pedig a zene modernizálásában nemzetközi szinten elismert szerepére. Így említhető Bartók neve olyan innovatív zeneszerzőkkel együtt, mint Igor Stravinsky vagy Arnold Schoenberg” – olvasható Sógor brüsszeli irodájának lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Sógor Csaba köszöntőjében a zeneszerző béketeremtő szándékát hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy Bartók népzenei gyűjtése során 1922-ben Belényesen románoknak és magyaroknak egyaránt játszotta Beethoven, Scarlatti, Brahms, Chopin és saját műveit a szomszédos kőröstárkányi tragédia okozta sebek enyhítésére, ahol ártatlan civileket mészároltak le. Az EP-képviselő a zeneszerző életművét felbecsülhetetlen értéknek nevezte, és azt emelte ki, hogy Bartóknak sikerült mindvégig megmaradnia magyarnak és európainak. Magyarázatképpen a zeneszerzőt idézte: „Az én igazi vezéreszmém (...): a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.”

„Bartók munkásságával, kutatásával a magaskultúrába emelte a parasztzenét. Disszonáns, napjainkig korszerű szerzeményei kora társadalmának is tükröt állítottak. Ennek illusztrálására hangzott el a megnyitón Illyés Gyula verse, amelyet Bartók halálának 10. évfordulójára írt, s melyben éppen e disszonancia nyújt vigaszt a társadalmi-nemzeti távlat kérdésének elfogadásához” – áll a közleményben.

Brüsszelben egyébként a Balassi Intézet is megemlékezik Bartók Béla halálának jubileumi évfordulójáról: mától október 13-áig különböző koncerteket és kulturális programokat szerveznek a neves zeneszerző emlékére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés