A választ erre a könyvben találjuk meg, ugyanis Ditrói Csiby Éva több évtizedes vívódás után rója le kegyeletét a második világháborúban elhunyt édesapja emléke előtt. A három részre tagolt könyv első felében a hétéves kislány szemszögéből ismerkedhetünk meg a bécsi döntés utáni székely falu életével, amelyből kimagaslik a családjáról féltő szeretettel gondoskodó édesapa alakja. A második részben az apa nélkül maradt család menekülését írja le a szerző, a harmadik rész pedig az édesapa, a végsőkig kitartó „határvadász” naplóját tartalmazza. A megkapó egyszerűséggel írt naplójegyzet az újra – hivatalosan is – magyarrá lett székely katona helytállásáról szól a vesztes háború utolsó napjaiban. Arról az emberfeletti kitartásról, amely a „golyófogóként használt” több ezer székelyt jellemezte, akik életüket áldozták a magyar hazáért a második világháború végén, amikor mindenki számára egyértelmű volt a vereség.
„Amerikában kerültem kapcsolatba a második világháború utáni magyar emigráció képviselőivel, tőlük kaptam biztatást a könyv megírására” – mondta el a Krónikának Ditrói Csiby Éva, aki a könyv megszületését azért is tartja fontosnak, mert a székely határőrezredről méltatlanul kevés munka jelent meg eddig.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.