
2009. szeptember 23., 11:002009. szeptember 23., 11:00
A világzene magyar úttörőjeként számon tartott formáció meghökkentő és egyben izgalmas zenei élményt kínál az érdeklődőknek: koncertjeiken többek közt kiderül, hogyan hangzik például az európai népdalok hanganyaga, ha indiai, afrikai ritmussal párosul, vagy miként viszonyulnak a balkáni páratlan lüktetéshez az ír dallamok.
Mindezekről négy helyszínen – csütörtökön Gyergyószentmiklóson, pénteken Csíkszeredában, szombaton Kézdivásárhelyen, vasárnap pedig Sepsiszentgyörgyön – győződhetnek meg az eklektikus zene kedvelői.
A Makám együttest Krulik Zoltán gitáros-zeneszerző, költő (képünkön) alapította 1984-ben, megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy létrehozzon egy sajátos zenélési formát, egy különleges összetételű hangzásvilágot, valamint megkísérelje felmutatni különböző népek zenei kultúrájában vagy ellentétes zenei műfajokban a közöset, az összetartozót.
A zenekar neve egyébként arab nyelven zenei művet jelent. Az önmagát hangszeres kamarazenét játszó csoportnak aposztrofáló együttes muzsikáját az archaikus kultúrák, a kortárs zene, az etnodzsessz progresszív ágai inspirálták. A zenei törzset a balkáni és ázsiai gyökerű szerkezetek, repetitív muzsika, egymásba fonódó népzenék egysége alkotja.
A Makám Európa szinte valamennyi országában koncertezett és jelentős nemzetközi fesztiválokon képviselte a magyar kultúrát. Eddig tizenkét önálló zenei albumuk jelent meg – három közös lemez a Kolinda együttessel –, szerzeményeiket már több alkalommal is bemutatták az erdélyi színpadokon.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.