2008. május 20., 00:002008. május 20., 00:00
A film első részére majdnem félmillió mozilátogató volt kíváncsi. Herendi Gábor rendező csak kisebb módosításokat hajtott végre a „sikercsapaton”, például a forgatókönyvírók csoportját új szakemberek bevonásával erősítette. Az első rész szereplői, Hujber Ferenc, Pindroch Csaba, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Szabó Győző és Szervét Tibor mellett Csuja Imre, Besenczi Árpád, Kovács Lajos, Thuróczy Szabolcs és Tompos Kátya is játszik, de a már ismerős Reviczky Gábort és Kapácsy Miklóst is viszontláthatják a nézők. A Valami Amerika 2. cselekménye onnan indul, ahol az első rész véget ért. Az első részben a Bon-Bon együttes írt slágert a filmnek, most ugyanerre Hrutka Róbert, Pálvölgyi Géza és a Tankcsapda zenekar készül.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.