Hirdetés

Jókai-regény alapján készült előadást mutat be a Maros Művészegyüttes

•  Fotó: Maros Művészegyüttes

Fotó: Maros Művészegyüttes

Jókai Mór Sárga rózsa című regénye alapján készül az az előadás, amelyet kedden mutat be a Maros Művészegyüttes Könczei Árpád rendezésében és koreográfiájával.

Krónika

2023. március 27., 13:252023. március 27., 13:25

A premiert kedden 19 órakor tartják. Amint a Maros Művészegyüttes közleményében szerepel, a Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát.

•  Fotó: Maros Művészegyüttes Galéria

Fotó: Maros Művészegyüttes

A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező.

Hirdetés

A történet szerelmi háromszögről szól: a két gyerekkori barát, Decsi Sándor és Lacza Ferkó, illetve Sándor szerelme, Klári a főszereplők. A Sárga rózsa irodalmi szempontból közismertnek mondható, de különleges lesz, ahogy a hortobágyi ember vérmérséklete és értékrendje elkezdi irányítani a konfliktust.

A regény szereplőinek Jókai szinte természeti minőségeket ad: Sándor szenvedélyes, határozott, mint a lovak; Ferkó óvatos, fegyelmezett, mint a bika; Klári ritka és különös, mint a sárga rózsa.

•  Fotó: Maros Művészegyüttes Galéria

Fotó: Maros Művészegyüttes

Az előadás alaphangulatát meghatározzák a pásztorélet magányának csendjei, a pásztor-férfiban dúló feszültségek, a némaságból súlyosan megfogalmazott szavak, az ember és a körülötte élő természet karakter-formáló viszonya. Az előadás alkotóit éppen ezek a szimbolikus, a görög drámákra emlékeztető toposzok inspirálták.

Így a Sárga rózsa című előadás ezeknek az ősi történeteknek, jelentéseknek és erőknek a hullámzása. És ennek a hullámzásnak mi tudna jobb hordozója lenni, mint a Hortobágy népdalai, néptáncai és népviselete? A szemünk előtt bomlanak ki a szerelmi tragédia szálai, és oldódik meg minden a maga rendje szerint – ahogy az életben is ismerjük.

Az előadás dramaturgja Györfi Kata, a zenei összeállítás Könczei Árpád munkája, a jelmezeket Soós Margit, Szász Zsuzsa, Szélyes Andrea készítette, a táncoktató Majer Tamás, táncoktató, a rendező asszisztense Könczei Villő, a díszlettervező Csiszér Csilla, tánckarvezetők: Farkas Sándor-Csaba, Kásler Magda, a zenekarvezető Moldován Horváth István.

korábban írtuk

Petőfi előtt tiszteleg a Maros Művészegyüttes
Petőfi előtt tiszteleg a Maros Művészegyüttes

Nagy költőnk születésének kétszázadik évfordulóján János vitéz mesejátékkal emlékezik Petőfi Sándorra a Maros Művészegyüttes három előadás erejéig Marosvásárhelyen. Céljuk az elbeszélő költemény legfőbb üzenetének átadása a mai gyerekek számára.

korábban írtuk

Mezőség mosolya – online bemutató a Maros Művészegyüttesnél
Mezőség mosolya – online bemutató a Maros Művészegyüttesnél

Új bemutatóval készül közönség elé lépni a Maros Művészegyüttes november 27-én 19 órától. Az új produkció az együttes közösségi oldalán online tekinthető meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés