2008. április 23., 00:002008. április 23., 00:00
Ez a hét egyben a Megbocsátás Hete is, amikor a könyvek visszaszolgáltatásával késlekedõ olvasóknak elengedik a késedelmi díjat.
Az UNESCO 1995-ben április 23-át nyilvánította nemzetközi könyvnappá. 1616-ban ezen a napon halt meg William Shakespeare és Miguel de Cervantes.
Kelemen Katalin könyvtáros szerint inkább a felnõtt olvasókra jellemzõ, hogy megfeledkeznek a könyvek visszahozásáról, tetemes késedelmi díjat halmozva fel. Félévesnél hoszszabb késés nem gyakran fordul elõ a könyvtárosok tapasztalatai szerint, de idén is várnak vissza – nem sok reménnyel – tavaly novemberben kikölcsönzött könyveket. „Két éve csak megbocsátás napját tartottunk, és egy nap alatt 138 személy késedelmi díját, összesen 710 ezer lejt engedtünk el a feledékeny olvasóknak. Idén több olvasónknak jeleztük, ha már sokat késtek, várjanak a megbocsátás hetéig, hogy ne kelljen fizetniük” – mondta el Kelemen Katalin.
Míg 2006-ban könyvtárhasználati vetélkedõt, tavaly pedig Neves csíkiak címmel vetélkedõt szerveztek, idén a Reneszánsz Év és a Hunyadi Mátyás-emlékévhez kapcsolódó rendezvények sorába kíván bekapcsolódni a könyvtár. Így az iskolások és felnõttek a Mátyás király és a magyar reneszánsz címû, dobókockás társasjátékban vehetnek részt, melyet a könyvtárosok saját ötleteik alapján állítottak össze. „Képzeletbeli utazáson Kolozsvárról a Budai várba kell eljutniuk a résztvevõknek. Útitársul olyan humanista szellemi vezetõt kapnak, mint például Antonio Bonfini – az elsõ kérdésre válaszolva az õ munkásságával ismerkednek meg a játékosok. A játékbeli helyszíneket bejárva, a kapcsolódó történelmi eseményekre, irodalmi kérdésekre kell választ adniuk a csapatoknak úgy, hogy a megfejtéseket a könyvtári könyvekbõl keresik ki a személyzet segítségével” – mesélte Kelemen Katalin, aki szerint a könyvtári hét legnagyobb haszna, hogy otthonossá teszi az intézményt a látogatók számára.
Sz. Z.
Könyvünnepre
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal egyazon napon, csütörtökön kezdõdik a Prágai Könyvvásár. A rendezvény díszvendége Spanyolország, fõ témája pedig a szerelem és szenvedély témaköre, valamint a könyv és életstílus tematikája. A könyvvásáron helyet kap a cseh egyiptológia utóbbi 50 évének története is. A hispán irodalmak felé fordulva kiállításon mutatják be a cseh fordításban megjelent legjelentõsebb mûveket és a Cervantes-díjas spanyol írókat. A Literature Across Frontiers szervezésében konferenciát tartanak a spanyolországi és spanyol-amerikai irodalmak cseh-, lengyel- és magyarországi fogadtatásáról. A fesztiválon a magyar költészet is teret kap: Tóth Krisztina költõvel Jiøí Zeman beszélget a Prágai Magyar Kulturális Központban.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.