2009. december 28., 10:272009. december 28., 10:27
Bár Szathmáry az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén, Kolozsváron született, a román fővárosban kifejtett tevékenysége révén Románia legjelentősebb fotóművészének tartják.
Beutazta a világot, tájképeket hozott Szibériából, Kínából és a világ számos más országából. Emellett háborús fotóriporterként is számon tartják: a krími háborúból mindkét harcoló félről, a török és az orosz csapatról is készített felvételeket. Már életében számos díjjal tüntették ki. A rendezvénysorozat 2010-es bukaresti megnyitóján több elismerést oszt majd ki a Romániai Fotóművészek Szövetsége, egyebek közt az év fotósának, a fotóklubok kupája győztesének járó díjat, illetve a legrangosabbat, a legjobb romániai fotóművész díját. Januárra esik a fotószövetség által évek óta ünnepelt Román és Magyar Kultúra Hete. Ennek keretében ismét megnyitják a világon élő magyar és román fotográfusok szalonját, előbb január 15-én Nagyváradon, az Euro Foto Art Galériában, majd 18-án a budapesti Román Kulturális Intézetben, 21-én a kolozsvári Lucian Blaga Egyetemi Könyvtárban, végül pedig a bukaresti Magyar Kulturális Központban, ahol január 22-étől látható a kiállítás. Ezenkívül sok tárlatot szerveznek januárban az ország több városában. Egyéni kiállításokat és különböző pályázatok legjobbjaiból összeállított tárlatokat tekinthetnek meg az érdeklődők Váradtól Ploieşti-ig, Craiovától Marosvásárhelyig. A különböző városokban működő fotóklubok legtöbbje is saját kiállítással rukkol elő az eseményre.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.