2007. augusztus 29., 00:002007. augusztus 29., 00:00
„Az erre az alkalomra készült, Háromszéki életképek című katalógus több helyi művész utóbbi években készült jelentős munkáját tartalmazza” – tájékoztatott Kovács László Attila, a KépVidék alkotócsoport vezetője. A fotókat vetített képes kiállításon is meg lehet tekinteni, 20 órától a Bástya vendéglőben. A tárlat anyagát a www.sepsiszentgyorgy.info internetes oldalon is kiállítják. Kovács László Attila szerint az internetes galériát már a korábbi években is sokan látogatták, itt az egyes alkotásokat pontozni és kommentálni is lehet.
A MFAOSZ 2003-ban kezdeményezte a fotográfusok napjának megünneplését. Sokféle évszám, dátum, esemény közül kellett kiválasztani azt, amely minden valószínűség szerint hatással volt a magyarországi fotográfiai közélet alakulására. Végül 1840. augusztus 29-ére esett a választás, amikor Vállas Antal a Magyar Tudós Társaság ülésén bemutatta a valóság hű megörökítéséhez szükséges eszközöket és eljárásokat, vagyis mások jelenlétében készített fényképet (dagerrotípiát). Ugyanezt a nyilvános bemutatót Párizsban egy évvel korábban rendezték meg – 1839. augusztus 19-én –, de Magyarországra az ehhez szükséges eszközök és konkrét leírások csak egy évvel később érkeztek el.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.