2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
Később a budapesti Képzőművészeti Főiskolára került, ahol 1934-től szobrászat szakon tanult. Ebben az időben egyre inkább érdeklődni kezdett a néptánc iránt, Kolozsváron bekapcsolódott az erdélyi fiatalok falukutató mozgalmába. A háború kitörése miatt haza kellett térnie. Itthon mint szobrász és rajztanár helyezkedett el a székelyudvarhelyi Agyag- és Faipari Iskolában (1940–42), majd a tanonciskola igazgatója (1942–45), 1945-től rajztanár a Református Kollégiumban és Tanítóképzőben, 1948-tól Korondon, 1949–54 között a Székelykeresztúri Tanítóképzőben rajztanár. Rajztanári munkája mellett ezekben az iskolákban tánccsoportokat szervezett, népszerűsítő előadásokat tartott. Édesapja munkásságát folytatva elkezdte a népviseletek tanulmányozását is.
1964-től nyugdíjazásáig újból rajztanár Marosvásárhelyen. Életpályáján az 1974-es nyugdíjazás mit sem változtatott, ekkor teljesedett ki az erdélyi népviseleteket, varrottasokat leíró, bemutató, rendszerező munkássága. Ennek eredményeként jelent meg könyve, gyűjtése. A Székelyek ünneplőben című kötet jelentette munkássága betetőzését, a magyar kultúra és művelődés jelentős teljesítményét. Ez a könyv nyújtja mindeddig a legteljesebb képet a székely népviseletről.
Életműve a kultúrát egységében és sokoldalúságában szemlélő, megélő, népe kultúráját becsülő, annak értékeit átörökítő tudós, művész és művelődési szakember hosszú, töretlen pályájából bontakozik ki. Munkássága az egyetemes magyar kultúra értéke.
Néhai id. Haáz Sándort május 23-án 16 órától búcsúztatják a marosvásárhelyi vártemplom ravatalozójában, és május 24-én 16 órakor helyezik örök nyugalomra a székelyudvarhelyi református temetőben.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.