2012. november 08., 07:362012. november 08., 07:36
Hozzátette, hogy a kézírással fennmaradt szöveget 1949 és 1956 között írhatta Illyés Gyula (1902–1983). Felidézte: egy interjúban maga a költő is említette, hogy regényt ír. 1951-ben arról beszélt, hogy az írást „egy fontosabb teendő szakította félbe”. Az Ítélet előtt címet viselő mű 1935-től kezdődően meséli el egy falu és a falusi emberek életének alakulását az 1950-es évek elejéig. „Én arra gondolok, hogy azért hagyta abba, mert amikor a jelenhez ért, a második világháborúhoz, a földosztáshoz, rájött, hogy nem fejezheti be” – tette hozzá. A mű első részlete várhatóan a Holmi folyóirat novemberi számában lesz olvasható. A költő lánya beszámolt arról, hogy a Magyar Napló Kiadó által gondozott Illyés Gyula: Ráadás élet – Válogatott és kiadatlan versek című kötet körülbelül 400 szöveget tartalmaz, ebből mintegy 70 korábban könyvben nem jelent meg.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.