
Fotó: Biró István
2009. július 29., 09:482009. július 29., 09:48
Nagy sikerrel játssza a kolozsvári színház Avignonban Visky András Visszaszületés című, Tompa Gábor rendezésében színpadra vitt drámáját. A francia nyelven feliratozott előadást az Avignoni Fesztivál keretében 23 alkalommal adja elő a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata július 8–30. között a Théâtre des Halles Salle du Chapitre Termében. A fesztiválon naponta játszott mintegy 1400 produkció között a Visszaszületés hamar magára irányította mind a közönség, mind pedig a szakma kitüntetett figyelmét.
Az előadásokat neves európai, amerikai, ázsiai színházi emberek – kritikusok, rendezők, színház- és fesztiváligazgatók – tekintik meg, estéről estére beszélgetések zajlanak az alkotókkal, és egybehangzóan az avignoni fesztivál egyik legfelkavaróbb, gondolatilag erős, formailag koherens, a színészi játék tekintetében kimagasló, korszerű előadásaként emlegetik a Visszaszületést. Többen kiemelik a főszerepet alakító Dimény Áron finom, elmélyült szerepformálását. Július 12-én az Espace Jeanne Laurent konferenciatermében az Identitásaink közepén és határain: Közép-Európák című szakmai megbeszélés meghívottjaként Tompa Gábor a kolozsvári színház Erdélyben, Romániában, a teljes magyar nyelvterületen, valamint Európában elfoglalt helyéről beszélt, kiemelve az általa irányított társulat újító törekvéseit, aminek köszönhetően az utóbbi években a színház az európai szakmai nyilvánosság szerves részévé vált.
Visky András a megbeszélésen a Visszaszületés című dráma történelmi-politikai-társadalmi hátterét világította meg, a saját közvetlen múltunkkal való megbékélésre helyezve a hangsúlyt. A beszélgetést David Sanson, a Mouvement című lap munkatársa moderálta, résztvevői Christophe Galent fesztiválszervező, a Scene nationale du Havre munkatársa, Eleonora Felisatti, az Art’o újságírója és Tiago Bartolomeu Costa portugál kritikus, az Obscena lap munkatársa voltak.
„Nagyon boldog vagyok, hogy láthattam az ön által rendezett Visszaszületést, amely az egyik legszebb, ha nem a legszebb előadás, amelyet ezen a nyáron Avignonban felfedeztem” – fogalmaz Patrice Pavis, napjaink egyik legfontosabb színházelméleti szakembere Tompa Gábornak írt személyes hangú levelében.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.