Hirdetés

Honvéd: szerelemről és honvágyról

Vajda Mária Hol a világ közepe? Parasztvallomások a szerelemről című könyve, valamint Burány Béla és Erdész Sándor népköltészeti gyűjtéseinek felhasználásával Kárpáti Péter írta a Mi a szerelem? című darabot, amellyel tegnap este lépett színpadra a Marosvásárhelyen vendégszereplő budapesti Honvéd Színház.

2008. május 07., 00:002008. május 07., 00:00

A Simon Balázs rendezte nagytermi előadást, melyben több, Marosvásárhelyről Budapestre telepedett színész is játszik, ma délután 15 és 19 órakor ismét megnézheti a közönség.

A Honvéd Színház évadtervének előkészítésében mára hagyományossá vált a vásárhelyi vendégszereplés. Domokos László színész a Krónikának elmondta, amikor évekkel ezelőtt több erdélyi színésszel együtt elszegődött a Honvéd Színházhoz Budapestre, egyik kérésük az volt, hogy a produkciókkal Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában is bemutatkozhassanak. Azóta szinte mindegyik előadást elhozták az itthoni közönségnek is, amiben a honvágy is közrejátszott, hiszen a Honvéd társulatának magvát a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett művészek képezik. „Nagyon jó érzés hazajönni, itthoni telt háznak játszani” – magyarázta Domokos. A marosvásárhelyi közönség is lelkesen fogadja a visszatérő társulatot, aminek bizonyítéka, hogy a mostani előadásokra nagyon rövid idő alatt minden jegy elkelt.

A Mi a szerelem?-ben Bocskor Salló Lóránt, Chován Gábor, Dióssi Gábor, Domokos László, Fazakas Júlia, Galambos Lilla, Győry András Botond, Kálóczi Orsolya, Kovács Ágnesanna, Molnár Csaba, M. Simon Andrea, Szőcs Erika, valamint a Zuboly Zenekar lép színpadra. A darab markáns jellemzője a vaskos népi humor. Domokos László szerint a darab újat hoz: olyan tabutémához nyúltak, amellyel nem nagyon tudnak mit kezdeni a színikritikusok sem. Az előadásban több generáció, a fiatalok mellett idős, falusi emberek vallanak arról, hogy mit jelent számukra a párkapcsolat, a testi szerelem, az érzelmek összefonódása. Az előadást a Zuboly együttes élénkíti: az idillikus és rusztikus légyottokat a szájbőgővel, a nagyvárosból való elvágyódást pajzán kórusbetétekkel illusztrálva mutatják meg mindazt, amit a 21. század embere gondol a szerelemről.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés