Hirdetés

Hol kezdődik a bűn?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az évad második bemutatóját tartotta a hétvégén a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház: Luigi Pirandello Nem tudni, hogyan című drámáját Hargitai Iván, a Pécsi Nemzeti Színház volt főrendezője állította színpadra a Siculus Ifjúsági Házban.

Gazda Árpád

2008. május 14., 00:002008. május 14., 00:00

A darab történelmi múltban játszódó cselekményét Hargitai mai, polgári miliőbe helyezte át, a napjaink divatját idéző jelmezekkel is hangsúlyozva, hogy az előadás valósága kortárs jelenségekről és a huszonegyedik századi emberről ad képet. Pirandello figuráinak modernsége abban is megnyilvánul, ahogyan a ma is tabuként kezelt problémákat boncolgatják. Ez esetben a drámaszöveg és az előadás központi kérdésévé válik, hogy erkölcsileg minősíthetők-e az öntudatlan tetteink, hol kezdődik a bűn?

Az előadás a tudatos és tudattalan közötti határvonal bizonytalanságát mutatja fel, miközben a szilárd alapokon álló rendezői koncepciónak és a színészi alakításoknak köszönhetően a színpadi játékban egy pillanatra sem lankad a feszültség.

A nézők kövek és pislákoló mécsesek sorfala között vonulnak fel a színpadra, ahol az öt életre kelt pirandellói figura izgalmas, néha hátborzongató utazásra invitálja őket. Legkiemelkedőbb Kozma Attila Rómeó-alakítása. Rómeó mániákusan célozgat öntudatlan, úgymond bocsánatos bűnökre, amelyeket bárki elkövethet, még feddhetetlen erkölcsű hitvese, Bice (Tamás Kinga) is. A főhős látszólag ok nélküli, beteges féltékenysége felbolygatja a jómódú baráti társaság eseménytelen életét. Giorgio (Kroó Ádám), felesége, Ginevra (Magyari Tekla) és a közös barát, Respi (Elek Ányos) megpróbálják megtalálni Rómeó bizarr viselkedésének okát, de a helyzet boncolgatása során a tudattalanba száműzött régi bűnökre és új keletű félrelépésekre derül fény, de a – talán csak képzeletbeli, álommá szublimált – testi vágyakról is lehull a lepel. A szereplők elkerülhetetlenül sodródnak a tragikus végkifejlet felé: a gyermekként kővel gyilkoló Rómeóra kővel, halálos erővel sújt le a megcsalt barát, Giorgio.

A Nézőpont Színház 2006-ban debütált a Csongor és Tünde című előadásával, amelyben három színész tizenkét szerepet alakított. A színházi szakma a kezdetektől érdeklődéssel fogadta a budapesti származású, Marosvásárhelyen végzett színész, Kroó Ádám által létrehozott fiatal társulat munkáját. A tavaly ősszel bemutatott Love and Money című előadásuk bejutott az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Udvarhelyen kívül rendszeresen játszanak más erdélyi városokban is, de Nyíregyháza, Kecskemét és a budapesti Merlin Színház közönsége is láthatta már őket. Az önfenntartó Nézőpont Színház következő előadása a tatabányai Jászai Mari Színházzal közös produkció lesz.

Pengő Zoltán

(fotó: Magyari Hunor)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés