2012. november 07., 09:162012. november 07., 09:16
Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagyváradi Könyvmaratont ezen a hétvégén. A rendezvény helyszíne az Árkádia Bábszínház, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is az Europrint és a Riport Kiadó, valamint a Várad folyóirat mutatja be legújabb megjelenéseit. A Várad Kiadó három új könyvet mutat be – mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője. Kétkötetes életmű-válogatással jelentkezik Gittai István költő, Tóth Ágnes költő, újságíró pedig Az út elvisz valahová címmel mutatja be kisprózáit, karcolatait tartalmazó új kötetét. Goron Sándor A szív feletti térben címmel jelentkezik új, friss verseket tartalmazó kötettel.
Az Europrint kiadónál a könyvmaratonra két új kiadvány jelent meg: Murádin László Babér és borostyán című esszé- és tanulmánykötete, amely nemcsak nyelvészek számára nyújt érdekes olvasnivalót, illetve Wagner Péter grafikagyűjteménye Gyimes – 50 rajz címmel. Simon Judit, a Riport Kiadó igazgatója elmondta: folytatják a tavaly a Napos oldal című regénnyel elkezdett Karácsony Benő-sorozatot, amelynek második köteteként jelent meg idén A megnyugvás ösvényein című regény.
Bemutatják emellett Nagy Endre, a magyar kabaré megteremtőjeként számon tartott század eleji konferanszié Szerelmesek kalauza című esszéregényét is, s a könyvbemutatón hangfelvételen meg is idézik majd a szerző emlékét. A Riport Kiadó Napos Oldal-sorozatában idén is kortárs magyar írónak biztosít publikálási lehetőséget: most Demény Péter karcolatait közlik kötetben – a szerző írásai több lapban, egyebek közt a Krónikában is megjelentek már.
Esszéket és elemzéseket tartalmaz Tamás Pál Már megint a paradicsomleves című kötete. Szilágyi Aladár publicista A belgaság dicsérete címmel jelentetett meg európai útirajzot a kiadónál megszokott színes, olvasmányos stílusában. Érdekesnek ígérkezik Irházi János aradi újságíró interjúkötete, amelyet a Tokaji Györggyel készített beszélgetéseiből állított össze – Simon Judit szerint a könyv izgalmas betekintést nyújt a politikai és diplomáciai események hátterébe is. A könyvmaraton november 9–10-én kerül megrendezésre.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.