2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00
Az Eginald Schlattner regénye (amely Fejvesztett kakas címmel nemrég jelent meg a kolozsvári Koinónia gondozásában) nyomán készült film a negyvenes évekbeli Szászföld fiataljairól szól. A szebeni fesztivál nyitónapján nagyszámú közönséget vonzott a Kispiac térre Oliver Parker I Really Hate My Job (Gyűlölöm az állásom) című filmje is, a brit rendező alkotásának világpremierjét szombaton Kolozsváron, a Győzelem moziban tartották. Mindkét helyszínre a rendezőn kívül a két hazai főszereplő, Oana Pellea és Alexandra Maria Lara is elkísérte a filmet.
A Kolozsváron már június 1-jén elkezdődött és 10-éig tartó filmszemlét különösen nagy érdeklődéssel követi a közönség – napközben főként az egyetemisták és a filmrajongók vagy szakmabeliek tolonganak, este, éjszaka pedig a munkából szabaduló középkorúak is beülnek a nézőtérre. A Győzelem moziban két versenyfilm is zsúfolt házat hozott hétfőn este. Az argentin Esteban Sapir La antena (Az antenna) című különös hangulatú, a német expresszionizmus eszközeivel játszó filmje egy néma városról szól. A meghökkentő képek és ötletek sokaságával pörgő történet meseszerű, sőt valódi mese, amelyben az elvarázsolt és elnyomott várost csak egy gyerek mentheti meg. A chilei Sebastian Campos La sagrada familiája (A szent család) fekete humorral egy húsvéti víkendezést mesél el – a mélyen katolikus családba vendég érkezik, a fiú barátnőjéről csak az anya érzi meg azonnal, hogy vége a békésen zajló mindennapoknak, akárcsak a soha meg nem kérdőjelezett értékrendnek.
A kolozsvári TIFF mai napja a magyar film jegyében szerveződik – a műsorban Kocsis Ágnes Friss levegője és Nemes Gyula Egyetleneim című játékfilmje, továbbá Kincses Réka Balkán bajnok és Lakatos Róbert Moszny című dokumentumfilmje, valamint több rövidfilm szerepel. Az idei maratoni vetítés szintén ma lesz, Tarr Béla Sátántangó című, 465 perces filmjét 12 órától vetítik a volt RADEF-moziban.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.