Hirdetés

Házak, templomok változó időben

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Wagner Péter Szászföldet bemutató grafikai tárlata látható Kolozsváron. „Az erdélyi szászok valahogyan mindig kiestek az Erdély-járó magyar fiatalok útjából, hiszen – akárcsak magam is – elsősorban a magyar vonatkozású emlékeket, a magyar zenét és táncot, a magyar falvakat, templomokat és házakat, a szokatlanul gyönyörű magyar szót keresték, kerestük. Mint építészhallgató és az építészettörténet nagy rajongója azonban nem mehettem el az erdélyi szász városok és az erődtemplomok mellett” – írja Wagner Péter építész, grafikus A szászok földjén Erdélyben című albuma előszavában.

2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00

A nagyváradi Europrint kiadó gondozásában megjelent kiadvány ötven grafikájának egy része a kolozsvári Reményik Sándor Galériában tekinthető meg. Az erődtemplomokról, lakóházakról készült rajzok egy része a hetvenes években készült – erről az időszakról szól az előbbi, vallomásos hangú idézet –, a többi pedig 1998 nyarán. Wagner Péter szerint a gyorsan készülő fotóalbumok korában helye van a szubjektívebb rajzos albumoknak is. Úgy véli, a valóságot elemző(bb)en láttató műfaj értékesebb munkára ad lehetőséget, és talán nagyobb élményt nyújt a szemlélőnek is.

Wagner Pétert egyébként Szék népi építészete iránti érdeklődése vitte közelebb az erdélyi települések mélyebb megismeréséhez. Feneketlen a múltnak kútja… Szék 1970–2003. Egy mezőségi falu változásai című, grafikákból és fotókból álló tárlatát három éve Kolozsvárra is elhozta, sőt Széken is kiállította. A széki építészet változásait a fekete-fehér hetvenes évekbeli fotók és az új, színes felvételek egymás mellé állításával jelezte Wagner, aki nemcsak a szakmabelieket nyűgözte le a tárlattal. A helybeliek egykori-mostani önmagukat, szomszédaikat is megtekinthették a fotókon. A jelenlegi, szászföldi tárlat szintén a változás képeiből áll, hiszen a hetvenes években még összetartó szász közösségek rangos épületeit, házait rajzolta az építész-grafikus, a kilencvenes évek végén készült művekre viszont már rányomja bélyegét az elnéptelenedett falvak hangulata.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés