Hirdetés

Hazaérkezett mű – Nagy sikert aratott A Fejedelem Gyergyóban

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

„Hazaérkezett A Fejedelem” – jelentette ki Moravetz Levente, a rockmusical rendezője, szövegírója a gyergyószentmiklósi bemutató kapcsán.

Pethő Melánia

2014. július 13., 19:042014. július 13., 19:04

Az egri Gárdonyi Géza Színtársulat és az Agria Nyári Játékok közös produkciója a 2011-es magyarországi bemutató után már számos előadást megért, határon túl azonban szombaton este Gyergyószentmiklóson játszották először. A rockmusical határon túli ősbemutatója a hétvégén zajló 2. Nyári Kulturális Fesztivál kiemelt programpontja volt. A produkció anyaországi nézőket is szép számban vonzott Gyergyóba.

„Amikor elkezdtem a darab írását, a finálénál voltam megakadva, nem tudtam, hogy miről szóljon. Felidézve székelyföldi emlékeim között azt, hogy minden ház falán a feszület mellett ott láttam II. Rákóczi Ferenc képét, jött az ötlet: jobb helyre nem lehetne írni a finálé szövegét, mint a Kárpátok közé. Ezen az estén hazaérkezett az előadás, teljesült a szívem vágya ” – mondta az erdélyi ősbemutatóra összesereglett nézőknek a produkció előtt a szerző, Moravetz Levene.

A darab kapcsán lapunknak kifejtette: II. Rákóczi Ferenc szellemiségének, személyiségének üzenete örök érvényű, ám amit ma különösen komolyan kellene vennünk, az az egység, egymás szeretete, a közös célért való küzdés. „»Lesz még idő, amikor a világ elmondja, hogy élnek még magyarok, de ez a nemzet vagy most lesz független és szabad, vagy a történelme során mindig behódolni kényszerül valakinek« – mondta Rákóczi, ez elhangzik a darabban is, és a mai napig torokszorítóan szólal meg, nagyon komolyan kellene venni” – véli a darab írója, rendezője.

Az egység újraformálásának, az egymás iránti szeretet felélesztésének fontosságát emelte ki megkérdezésünkre a főszerepet játszó Kelemen Csaba színművész is. „Egyedi” érzelmek megéléséért vállalta a gyergyószentmiklósi kiszállással járó hosszú utat az egyébként várandós kismama, Fésüs Nelly is. A darabban Rákóczi fiatalkori szerelmét, Eleonórát játszó színésznő elmondta, korábban sosem járt Erdélyben, kihagyhatatlan alkalomnak tartotta a szombati bemutatót.

„Jelenlegi állapotomban egy 700 kilométeres út nem egyszerű, de vállaltam. Egy vérbeli színész, egy magyar ember nem hagyhatja ki annak lehetőségét, hogy Erdélyben játssza el a II. Rákóczi Ferencről szóló darabot. Azt gondolom, hogy az itteni előadás nemcsak nekünk, színészeknek jelent többet az eddigi előadásokhoz képest, hanem azoknak is, akik megnézik” – nyilatkozta a bemutató előtt. A közel száz főt felvonultató stábnak nem kellett csalódnia, a közönség vastapssal fejezte ki tetszését. Sok nézőt könnyekig meghatott az előadás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés