
Fotó: Krónika
2007. augusztus 13., 00:002007. augusztus 13., 00:00
A pályázatot nemzetközi fotóversenyként hirdette meg a National Geographic romániai szerkesztősége, de tulajdonképpen országos részvétellel zajlott, és az első helyezettek jutottak tovább a nemzetközi megmérettetésre. A kiírásra, amelyet négy – esszé, ember, állat és tájkép – kategóriában hirdettek meg, több száz kiváló minőségű pályamunkát küldtek be a fotósok. Hagyományos fényképpel és digitális fotóval egyaránt be lehetett nevezni. Az „ember” kategóriában a kolozsvári Voicu Bojan nyerte el az első helyet, és Vargyasi Levente digitális fényképe lett a második.
A négytagú, neves hazai fényképészekből alakult zsűri elnöke, Cristian Lascu kijelentette, hogy ebben a kategóriában nem a portrékat értékelték, hanem azokat a felvételeket, ahol maga az ember, a helyzete és a környezete egy történetre utal. Az első helyezettként értékelt kép a dubai repülőtéren készült, burnuszos, arab férfiak pihennek egy lovakat ábrázoló festmény alatt. Vargyasi Levente fényképének is rokon a témája: a művész egy szentkép alatt alvó kisfiút örökített meg.
Vargyasi Levente elmondta, a fotó a csíksomlyói búcsún, ez év május 25-én készült. A sok száz éves hagyományt követve, pünkösdkor a moldvai katolikus csángók Csíksomlyóra zarándokolnak, és a templom hűvösében pihenik ki az út fáradalmait. A háromszéki fényképész két napig fotózta a búcsút, ennek egyik legszebb pillanata volt számára a templomban, a szentkép alatt alvó gyermek látványa. Sikerült lencsevégre kapni az áhítattal teli pillanatot, a ferencesek templomában békésen alvó kisfiút, akit mintha a háta mögötti festményen ábrázolt szent őrizne. A művész „fényírással” örökítette meg a pillanat szentségét.
„Az emberek a Szűzanyától várják a csodát, és közömbösen mennek el a mindennapok csodái mellett” – fejtette ki Vargyasi Levente. A művész véleménye szerint „a National Geographic elismerése elsősorban erkölcsi siker, amely arra ösztönöz, hogy ilyen típusú munkákat készítsek.”
(fotó: Vargyasi Levente díjnyertes fotója)
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.