
Marius Tabacu
Fotó: Facebook
A tavaly elhunyt Marius Tabacu román műfordító, televíziós filmrendező, zongorista, a kolozsvári Transilvania filharmónia igazgatója emlékére tartanak hangversenyt október 8-án a kincses városi Auditorium Maximumban.
2021. október 07., 21:042021. október 07., 21:04
Az In memorian Marius Tabacu című koncerten Pjotr Iljics Csajkovszkij, Gustav Mahler, Frederick Delius és Franz Schubert műveiből hangzanak el darabok a kolozsvári Transilvania filharmónia előadásában, vezényel Cristian Mandeal karmester – olvasható az esemény leírásában.
Marius Tabacu (1952–2020) a Bihar megyei Tótiban született. Zenei tanulmányait Temesváron kezdte, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett diplomát zongora szakon, majd a kolozsvári zenelíceumban volt tanár. Első felesége, Balla Zsófia révén került kapcsolatba Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval, és az 1980-as évektől kezdve részt vett az ellenzéki mozgalmakban. 1987-ben kilépett a Román Kommunista Pártból. Írása jelent meg a Kiáltó Szó című szamizdatban.
1990–1993 között a Román Televízió kolozsvári stúdiójában dolgozott szerkesztőként.
A Soros Alapítvány pályázatának nyerteseként Maksay Ágnessel megalapították a VideoPontes televíziós stúdiót, melynek 2007-ig ügyvezetője volt. A stúdió a Román Televízió magyar adása és a Duna Televízió részére készített műsorokat. 2007-től haláláig a kolozsvári Transilvania filharmónia igazgatója volt.
2019-ben megkapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat. 2020-ban Bánffy Miklós Erdélyi trilógia című művének fordításáért elnyerte a Romániai Írók Szövetségétől a legjobb műfordításnak járó díjat.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!