Hirdetés

"Gyárilag hülye" poéngyáros

A kolozsvári Felméri Péter a 3. Erdélyi Humorfesztivál nyertese "Gyárilag hülye, menthetetlen zseni" értékelte Maksa Zoltán magyarországi humorista, zsűrielnök Felméri Péternek a 3. Erdélyi Humorfesztivál gáláján előadott produkcióját, amellyel az idei vicces napok fődíjasa lett. Amikor a gyagyást alakító nyakkendős fiú megjelent a kolozsvári Studház színpadán, s bemutatkozott, hogy �Izabella vagyok, és az atomerőmű mellett lakom , már sejteni lehetett, hogy eldőlt: ő lesz a győztes.

2006. április 10., 00:002006. április 10., 00:00

Az informatika szakos mesteri vizsgára készülő hallgatónak ez a második fellépése, először a tavalyi humorfesztiválon próbálkozott. �Nem nevezném magam humoristának, s nem is terveztem tudatosan, hogy nevettetni fogok. Mindig szerettem viccelődni a barátokkal, s arra gondoltam, hogy mi lenne, ha beneveznék egy olyan versenyre, ahol amatőrök is felléphetnek� � mondta el a Krónikának az idei humorfesztivál befutója. Hozzátette: az előadás közben sokat segített, hogy látta, tetszik a közönségnek a produkció. A viccek születéséről Felméri így mesélt: �A poénok egy része saját ötlet, de van olyan csattanó, amit nem én találtam ki. Ugyanakkor a mindennapi élethelyzetekből is merítek. Viccesnek tűnhet valami attól is, ha csupán a megszokottól eltérően mondjuk el.� A fesztivál nyertese nyitott
további fellépésekre, a Szomszédnéni társulat máris felajánlotta, hogy ötperces műsorral színpadra állhat velük, Maksa Zoltán pedig mindhárom döntőbe jutott versenyzőt meghívta egy magyarországi humorfesztiválra.
A fesztiválra jelentkező huszonöt pályázó közül heten kerültek versenybe, közülük hárman jutottak a szombat esti döntőbe: a csíkszeredai Bíró Zsombor és Nagy Zsuzsa, valamint a kolozsvári Felméri Péter. A többnyire fiatalokból álló közönség vastapssal és hahotázással jutalmazta az egyedi, ízes poénokat. Nagy Zsuzsa, a második díjas rendhagyó �asztmaratont� adott elő. A L�art pour l�art társulatnál már bemutatott módon, videokivetítő segítségével az asztma kezelését elősegíteni hivatott füzetecske tartalmát mutatta be � változó színvonalú poénok kíséretében. A legjobb közülük talán az volt: �erről a rajzról ma sem jutott eszembe semmi jópofa.� A harmadik díjas Bíró Zsombor elsősorban politikusokat parodizált, nem kímélve Funart, C. V. Tudort, de Markó Bélát, Verestóy Attilát, Szász Jenőt vagy Tőkés Lászlót sem.
Az első helyezett ötmillió régi lejjel bélelt borítékot vihetett haza, emellett különdíjként egy webtervező és programozó cég saját weboldalt szerkeszt neki. Abszurd termékbemutatójának köszönhetően Nagy Zsuzsát hárommillió régi lejjel díjazták, Bíró Zsombor pedig Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter különdíját � egy adatátvivőt � kapta meg. A Magyar Ifjúsági Értekezlet mindhármukat meghívta, lépjenek fel az idei Félsziget Fesztivál humorprogramjában.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda és az RMDSZ szervezte humorpályázat gáláján osztatlan sikert aratott Maksa Zoltán és Galla Miklós magyarországi humorista, a �nagyágyúkat� többször is visszatapsolta a kincses városi közönség. A háromnapos rendezvényen többek között fellépett a Nagy István�Gáspárik Attila humorista páros, Könczey Elemér karikatúramúmiákat készített, levetítették a Banánköztársaság című vígjátékot, a Reklámnyalók éjszakáján pedig a �legidiótább� reklámok gyűjteményét vonultatták fel.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés