Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít – közölték szerdán a szervezők.
2019. november 13., 19:032019. november 13., 19:03
A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban zajló könyvvásár csütörtökön nyílik meg és vasárnapig tart. Csütörtökön délelőtt 10 órakor Balázs Imre József és a Navarra Dance táncosai tárják szélesre a színház kapuit, ezzel hivatalosan is megnyitva a negyedszázados szemlét.
A szervezők színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal várják a közönséget. A 25 éves vásár irodalmi évfordulók bűvöletében telik. Az idén 60 éves Kovács András Ferenc költő előtt tisztelegve csütörtök este fél nyolctól a Sebő Együttes áll színpadra a Kossuth-díjas szerzővel és annak Árdéli szép tánc címet viselő kötetének megzenésített verseivel. Vasárnap délelőtt 11 órától pedig Jack Cole dalai kelnek életre Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor előadásában. Szintén évfordulóhoz kötődik Bogdán Zsolt Ady-estje, a költő halálának századik évfordulója alkalmából kelnek életre a lázadó költő versei a kolozsvári színművész tolmácsolásában. A vásár vendége lesz a 70 éves Balla Zsófia is, aki két kötetét mutatja be.
Az irodalmi programok keretében Prózaajándék Vásárhelynek címmel Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor irodalmi estet tart Gáspárik Attila és Szegő János moderálásában. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei. Szombat délelőtt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János várja irodalmi matinéra a látogatókat.
A vásár vendége lesz még Borsodi L. László, Elek Tibor, Fekete Vince, Győrfi Kata, Karácsonyi Zsolt, Keresztesi József, Király Kinga Júlia, Markó Béla, Mészáros Sándor, Rét Viktória, Sárközy Bence, Szávai Géza, Szűcs László, Tamás Dénes és Tibori Szabó Zoltán. Velük az Irodalmi Kávéházban, illetve író-olvasó találkozók, dedikálások alkalmával találkozhat a közönség.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!