Gáspár János, a fény hordozója

A Gáspár János (1816. Torockószentgyörgy–1892. Nagyenyed) születésének 190. évfordulóján kopjafaállítással egybekötött megemlékezésen a lelkész abból a bibliából olvasta fel az igét, amelyet a reformkor magyar oktatásának egyik legkiemelkedőbb egyénisége 144 évvel ezelőtt ajándékozott szülőfaluja református gyülekezetének. Lőrincz Konrád olyan kiválóságnak nevezte Gáspár Jánost, aki a tudást, a fényt nem magának tartotta meg, hanem továbbadta azt, és aki felismerte, hogy a tanításnak a népmesék játékos megismertetésével kell elkezdődnie a gyermekkorban.
A Gáspár János életét és munkásságát méltató Bakó Botond nyugalmazott enyedi tanár szerint a 19. század kiváló pedagógusa ma is mintaképe lehet a fiataloknak, főképp a tanító- és tanárjelölteknek. A Székelyföldről származó Gáspár ugyanis a nyugat-európai tanulmányutak tapasztalatait nagy elődjéhez, Apáczai Csere Jánoshoz hasonlóan itthon, Erdélyben kamatoztatta: iskolákat és tanítói karokat létesített, és egész Erdélyt bejárta, hogy forrásanyagot gyűjtsön népiskolai olvasókönyveihez. Így írta meg kisgyermekek számára a magyar népköltészetből táplálkozó klasszikus magyar gyermekirodalom alapját jelentő Csemegéket, valamint a több mint nyolcvan kiadásban megjelent, és több mint ötven évig használt elemi iskolai tankönyveit. Bakó Botond leszögezte: a szintén torockószentgyörgyi Brassai Sámuel, Erdély utolsó polihisztora, valamint Gergely János botanikus, egyetemi tanár mellett Gáspár Jánosnak, Berde Máriát idézve: „az igazi magyar mindenésznek” is ott a helye a legjelesebbek között. A megemlékezésen jelen volt Gáspár János szépunokája, Aknay Tibor, a budapesti Szabó Ervin Könyvtár tudományos kutatója, akinek Gáspár János, 1816–1892. Dokumentumok című könyve A magyar neveléstörténet forrásai sorozat XIX. köteteként jelent meg 2003-ban.