Hirdetés

Felújítanák a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot

•  Fotó: Szentegyházi Tűzoltóság

Fotó: Szentegyházi Tűzoltóság

Huszonkét millió lejt, azaz 4,8 millió euró pályázati pénzt fordítanak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújítására – jelentette be Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke abban bízik, hogy a Regionális Operatív Program keretében lehívható összegről hamarosan aláírják az előszerződést, majd a finanaszírozási megállapodást, és egy-két éven belül sikerül felújítani az évszázados épületet. 

Bíró Blanka

2017. március 30., 19:252017. március 30., 19:25

Vargha Mihály, a múzeum igazgatója lapunknak elmondta, még nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy nyertes a pályázatuk, ám azt már tudják, hogy a vártnál több, kilencven pontot kaptak, ezért bíznak benne, hogy valóban megkapják a támogatást. A teljes felújítás a berendezéssel együtt hétmillió euróba kerülne, ám egyelőre az infrastruktúra megerősítésére kértek pénzt, abban bízva, hogy így nagyobb eséllyel meg is kapják – részletezte az igazgató.

A Kós Károly tervei alapján 1912-ben átadott múzeumépületet már 1936-ban fel akarták újítani, ezeket az elképzeléseket részben a hetvenes-nyolcvanas években ültették gyakorlatba, azután csak kisebb beruházásokra került sor. Az igazgató rámutatott, a műemlék épület kivülről még mindig gyönyörű, ám akik „benne laknak”, érzékelik a gondokat: javításra szorul a tető, statikai problémák vannak, elavult az épületgépészet, korszerűsítésre szorul a fűtés-, a víz- és a villanyhálózat. „Ez óriási összeg, annyit tudunk haladni a két-három év alatt, mint saját erőből tizenöt év alatt” – mondta Vargha Mihály.

Véleménye szerint a felújítás ideje alatt nem tudják működtetni az intézményt, mert kivitelezhetetlen, hogy verik le a vakolatot, és közben a helyükön maradnak a műtárgyak. A munkálatok ideje alatt leltároznak és vándorkiállításokat szerveznek majd. Ha az épületet renoválják, akkor a következő években a kisebb beruházásokra is sort kerítenek, tovább fejlesztik a múzeumot. A hosszú távú tervek között közönségbarát terek, kávézó, ajándék- és könyvesbolt kialakítása is szerepel. Vargha Mihály azt mondta, 21. századi múzeumot szeretnének létrehozni, a szórakoztatás mellett tudományos kutatásokra is figyelnének. A múzeumot fenntartó Kovászna megyei önkormányzat már 2009-ben is pályázott a múzeum felújítására, azonban akkor iratcsomójuk várólistára került, mert az erre a célra elkülönített pénz elfogyott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés