
A Szívem virág, míg a világ című produkcióval zárta az évadot a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes a mikházi csűrszínházi napokon.
2015. július 13., 20:112015. július 13., 20:11
A táncosok nyári pihenőjüket azonban hamarosan megszakítják, ugyanis augusztus elsejére Torockóra, másodikára pedig Erdőszentgyörgyre kaptak meghívást – mondta el lapunknak Barabási Attila Csaba igazgató.
„Olyan idényt zártunk, amelyre büszkék lehetünk. Két, nagy érdeklődésnek örvendő előadást állítottunk színpadra” – fogalmazott a Maros Művészegyüttes vezetője. A Fehérlófia című táncos-zenés meseprodukciót tíz éve nem játszotta az együttes, most azzal a szándékkal újították fel, hogy ne csak a magyar, de a román iskolásoknak is bemutassák. „Már tartottunk román gyerekeknek is előadást, nagyon jól fogadták, hiszen ilyen típusú műsort még nem láttak. A Fehérlófiában megtalálják a saját népmeséiket is” – magyarázta Barabási.
Az idén nagyon sok előadást tartott az együttes, a magyar tagozatnak sikerült az erre az esztendőre tervezett bevétel 80 százalékát teljesítenie. Három nagy turnén is részt vettek: márciusban az Imádság háború után és a Fehérlófia című produkciókkal tíznapos magyarországi sorozaton, amelynek során a nagyvárosokon kívül vidéken is felléptek, például Vasváron, Zalalövőn, Bakonyszombathelyen, olyan helyeken, ahol hivatásos együttes még nem járt.
A fellépéseknek mindenhol nagy sikere volt, akárcsak Budapesten, a Hagyományok Házában, ahol áprilisban a Fehérlófia és a Szívem virág, míg a világ című előadást adták elő. Tavaly a erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek 10. találkozóján, Csíkszeredában a Maros Művészegyüttes elnyerte a legjobb előadásért járó díjat, és meghívást kapott júniusban a győri táncfesztiválra, amit a Győri Balett szervez, és amelyen Európa legnevesebb táncosai, táncegyüttesei lépnek színpadra évről évre. A táncfesztiválon egy nap a néptáncosoké volt, a marosvásárhelyiek a budapesti Magyar Állami Népi Együttessel közösen léptek fel.
A budapesti Novák Ferenc „Tata” koreográfus az évad során több mint tíz „rendkívüli történelemórát” tartott az érdeklődőknek, amelyen a néptánc történetét ismertette a kezdetektől napjainkig, kiemelve a magyar népi táncok kialakulását. Az első előadást tavaly ősszel szervezte az együttes, és körülbelül hetvenszázalékos volt a nézőtér kihasználtsága, ami kissé elbizonytalanította a szervezőket. Felmerült a kérdés, hogy vajon jó ötlet volt-e. Aztán vidékre mentek, Dicsőszentmártonba, Szovátára, Besztercére, és kiderült, hogy nagy az érdeklődés, mindenhol óriási volt a siker, egy-egy helyen meg is kellett ismételni az előadást.
„Tatának nemcsak a régi alapító tagokkal jó a kapcsolata, de a fiatalokkal is. Mindig lehet tőle tanulni” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy hamarosan a jobbágytelki tánctáborban ismétlik meg az előadást, novemberben pedig egy nagyobb turnét terveznek Tatával. Ennek keretében Marosvásárhelyen is ismét várják majd a közönséget a rendkívüli történelemórára.
Szeptemberben Ciprusra megy a magyar társulat, ahol különböző országok néptáncegyüttesei mutatkoznak be. Tavaly a Maros Művészegyüttessel egy fedél alatt működő román együttes mutatkozott be, idén a magyarokkal fognak megismerkedni a résztvevők. Ugyancsak a szeptemberi tervek közé tartozik a Napsugár utánpótlás-együttes 20 éves fennállásának megünneplése is.
A Maros Művészegyüttes székházában reggeltől estig „lüktet a kultúra”, ha nem a magyar vagy a román együttes tart előadást, akkor más művelődési rendezvényeknek ad helyet: amatőr tánc- vagy színjátszó csoportok, hangversenyek, színházi előadások, latin táncok, kortárs táncelőadások és más rendezvények helyszíne, gazdag kínálattal várja az érdeklődőket – emlékeztetett Barabási Attila Csaba.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!