Hirdetés

Faludy György emléke

A tavaszutón erdélyi barátai körében ült egy kolozsvári kisvendéglő asztalánál. Néha kisimította előrehajló arcából a tincseket, ilyenkor szabaddá vált fiatal, furkálóan kíváncsi pillantása. Csöppet sem fáradt szempár volt a Faludy Györgyé. Mesélt.

Gazda Árpád

2006. szeptember 05., 00:002006. szeptember 05., 00:00

– Én varázsló vagyok, dzsinn. Akarod, hogy békává változtassalak?
A szerencsétlen arab útonálló eredetileg a költő óráját és tárcáját szerette volna, az átváltoztatást semmiképp. Riadtan menekült Marokkó valamelyik sziklapárkányáról, úgy hatvan évvel ezelőtt. Közben megjelent az asztalnál József Attila ideges, reszkető alakja, azt mondta, menthetetlenül szerelmes az őt kezelő pszichológusnőbe. Persze, ez már másik történet, más diapozitív a költőóriás és a leköszönt század emléktárából. Akár az első, kiadót nem találó, kölcsönpénzen megjelenő Villon-balladakötet, aminek utánnyomásán hülyére keresték magukat a feketéző nyomdamunkások. A bécsi, berlini, grazi tanulmányévek. Babits előszobája. Vagy a Párizs–Algéria–Egyesült Államok útvonalú első kényszeremigráció. Itthon a könyveiből rakott máglyák Budapest terein, mikor a kiteljesedő nyilas rendszer a költőt is a lángok közé kívánta taszítani. Aki mindeközben – az amerikai hadsereg katonájaként – bebolyongta az ismert világ egynegyedét. Hazatérésekor már összesöpörték a fasizmus utolsó romjait is, helyette az új rendszer találta veszélyes ellenségnek a költőt, verseinek és a bármely hatalmi szférának fölötte álló emberi szabadságot hirdető alakjának büntetése három év a recski fogolytáborban. Amikor kövekkel megpakolt taliga mindkét szarvát markolni kellett, Faludy fejben írt verset. 1956 magasfeszültséggel telt felhői Londonig röpítették. Itt születő önéletrajzi regényében addigi életének öt bugyrát fordítja ki, személyiségére olyannyira jellemző módon: leír, ábrázol, kitalál és kiszínez maga körül minden eseményt. Verset, szerelmet, történelmet, „sovány, radikális és vidám írókollégákat”. Firenzei és máltai kitérők után Torontóba költözik, ahonnan a magyarországi változások kezdetén másodjára is hazatelepül. Faludy György kilencvenévesen jár először Erdélyben, ahová aztán évente visszaszólítja valami. Utoljára a tavaszutón, egy kolozsvári kisvendéglő asztalához. Akik akkor találkoztak, beszédbe elegyedtek vele, kérdeztek tőle valamit, nem búslakodhatnak távozásán. Mert számukra, olvasói számára Faludy György maga díjaknál, kitüntetéseknél, megemlékezéseknél sokkal többet jelent: a huszadik század Költője és Embere. Burus János Botond
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés