2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
Nagy Pál a minőségi díszleteket és jelmezeket emelte ki. A most záruló évadban szerinte ezen a téren látványos volt a fejlődés, és a színház technikai felszereltsége is kielégítő. Kiemelkedő eseményként említette Zalán Tibor Katonák és Michael Frayn Még egyszer hátulról című művének bemutatóját, az előbbivel vesz részt a színház a kisvárdai fesztiválon. Szabadárusításban hatezer jegy kelt el ebben az évadban; ezer körüli a felnőtt- és a diákbérletesek száma, és ennek kétszerese a gyerekbérleteké. A színház korábbi problémáin úrrá tudtak lenni, jelentette ki Nagy Pál, arra utalva, hogy három éve belső viták miatt még az évadkezdés is másfél hónapot késett. A nézőszámmal azonban csak akkor lenne elégedett, ha egy-egy darab legalább 9-10 előadással, és ebből legalább 4 telt házzal futna. A most záruló évadban átlagosan 8 előadásról, és 2 telt házról számolhattak be. Gondot jelent a Tomcsa Sándor Színháznak az is, hogy nem felhőtlen az együttműködés az otthonául szolgáló művelődési házzal. „Kialakítottunk egy bérletes csere-előadásos rendszert a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi és a sepsiszentgyörgyi színházakkal, összehangoljuk a műsorterveinket. Például egy-egy gyerekdarabot mutatott be mindegyik társulat, és ezt a helyi bérleti rendszerben kínáltuk mindenütt. Az együttműködés mindannyiunknak és a közönségnek is hasznos, mert változatosabb programot tesz lehetővé. A székelyudvarhelyi művelődési ház azonban minket megkerülve, külön bérleti szerződést kötött a marosvásárhelyi színházzal is, és ezzel annyira összetorlódott az előadóterem programja, hogy Zetelakán és Bögözben kellett tartanunk a Michael Frayn-dráma próbáit” – mondta Nagy Pál. Az őszi évad előtt ezeket az átfedéseket együttműködési szerződésekkel igyekeznek kiküszöbölni, hogy a tervezett négy bemutatót zavartalanul megvalósíthassa a színház.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.