2007. szeptember 12., 00:002007. szeptember 12., 00:00
Kövesdy István lapunknak elmondta, a próbákat még a nyáron elkezdték annak ellenére, hogy a színház épülete még mindig átépítés alatt áll. A művészeti igazgató szerint a felújítási munkálatok nem hátráltatják a társulat működését: úgy vélekedett, a rossz munkakörülmények akár ösztönözhetik is egy-egy jó produkció létrejöttét. Az intézmény vezetősége szeptember közepére tervezi a nagyterem korszerűsítésének megkezdését, így hosszú hónapokig itt nem tarthatnak előadásokat. Az idén éppen ezért nem is hirdetnek bérletet, a közönséget pedig a már felújított Kisterembe, valamint a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem stúdiótermébe várják.
Az évad második bemutatója szintén Shakespeare-műből készül: Alexandru Colpacci irányításával a napokban kezdődnek el a Szeget szeggel próbái. Ezt követően Harsányi Zsolt kortárs szerző, Roland Schimmelphening Plush up 1-3 című drámáját állítja színpadra. A bemutatót decemberre tervezik, akárcsak Eugene Labiche és Marc Michel Olasz szalmakalap című zenés vígjátékának premierjét, Kövesdy István rendezésében. A repertoárban szerepel még Carlo Goldoni A legyező című komédiája – Kiss Csaba rendezésében, Székely János Caligula helytartója című drámája, amelyet Kincses Elemér visz színre, valamint a Szerencsefia című mesejáték, Király István rendezésében. Az évad utolsó produkcióját Patkó Éva állítja színpadra: a kortárs orosz szerző, Borisz Akunyin Sirály című drámáját.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.