2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
Az lehetséges, hogy Önnek jobban tetszik az Internacionálé, a Báj, báj, Szása vagy a partizáninduló, csak ezek nem részei – legalábbis szerintem – a magyar hagyományoknak, a világhírű cigányzenének, a magyar hazafias és katonadaloknak. Írását olvasva, az a benyomásom, hogy ha magán múlna, akkor ezek az 50–60 évig betiltott dalok – Ott ahol zúg az a négy folyó, Snájder Fáni stb. – ismét be lennének tiltva. Pedig ezek között van világhírű operett (Bob úrfi), világhírű Kozma-szerzemény (A két szemét), sok kitűnő magyar szerző-költő (Dankó Pista, Petőfi Sándor stb.) szerzeménye (Eltörött a hegedűm, Kis lak áll, Bokrétát kötöttem stb.). (…) Azt pedig hogy Ön ezzel az írással sok ezer nemzeti érzelmű embert sértett meg Izraeltől Svédországig, Japántól Kanadáig, csak azért írom le, hogy gondolkozzon el, próbálja megérteni azokat, akiknek egy üzenet, egy jókívánság, egy köszöntés, egy rég hallott, talán a fiatalságát, életének boldog, netán válságos szakaszára emlékeztető dal, zeneszám milyen sokat jelent. Akkor is, ha az Ön érzelmeit nem a magyar zene, dal ébreszti fel! (…)
Jekel GÉza, Szatmárnémeti
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.