Hirdetés

Erdélyi házakkal bővül a szentendrei skanzen

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A kiállítás önálló tájegységként mutatja be Kalotaszeget, a Mezőséget, a Székelyföldet és Moldvát Erdélyt bemutató kiállítási egység létrehozását tervezi a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Az 1967-ben alakult szentendrei skanzen jelenleg csak a mai Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutatja be. 1998-ban azonban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma engedélyezte a gyűjtés kiterjesztését az egész magyar nyelvterületre, és így lehetővé vált az erdélyi egység létrehozása is. A bővítést többéves kutatómunka előzi meg, az új részleg a tervek szerint 2012-re készül el.

2006. július 12., 00:002006. július 12., 00:00

Vass Erika, a szentendrei skanzen néprajzos muzeológusa lapunknak elmondta, számítanak az erdélyi szakemberek segítségére – akikkel nemrég egyeztettek is ez ügyben. „Fontos szempont, hogy figyelembe vegyük az erdélyi társadalmi, földrajzi és vallási különbségeket. Első lépésként épületfelméréseket készítünk, megismerjük az egyes vidékekre jellemző sajátosságokat, majd kiválasztjuk az áttelepítendő épületeket. E munka eredményeként kerül sor az épület lebontására, dokumentálására, múzeumba szállítására” – vázolta a teendőket Vass Erika. Az áttelepített épületekbe az eredeti házakból – vagy ha abban nem maradt fönn, a településről – származó berendezést választanak, hogy a bútorok, textíliák, háztartási és munkaeszközök által hitelesen szemléltessék a család nemzeti és felekezeti hovatartozását, a házbeli élet mozzanatait, mint például egy-egy ünnepet, ételkészítést, háziipari munkát.
Az erdélyi kiállítási egység többek között Kalotaszeget, Mezőséget, Csíkot, Háromszéket, Sóvidéket és Moldvát mutatja majd be. A határon túli régiók közül egyedül Erdély szerepel majd önálló tájegységként a skanzenben. Vass Erika szerint Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja a népi építészet szempontjából nem jelent külön egységet, így a már meglévő épületegyütteseket bővítenék az ezekről a vidékekről származó házakkal.
Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa izgalmas feladatnak tartja az előkészítést, a dokumentáció összeállítását. Mint elmondta, érdekes volt bepillantást nyerniük a szentendrei múzeumban folyó munkába: ha a skanzen munkatársai kiválasztanak egy házat, akkor annak lakóiról is igyekeznek minél többet megtudni. Ha például kisgyerek volt a családban, az ő ruhái is helyet kapnak a házban. A muzeológus szerint a tájegység létrehozását előkészítő alapkutatás az itteni intézmények számára is hasznos lesz, hiszen az épületekről, a hajdani lakókról összeálló dokumentációból másodpéldányt kapnak.
Május végén egyébként új kiállítási egység nyílt meg a skanzenben: a Felföldi mezőváros tájegység kilenc lakóházzal, szatócsbolttal, pincével, étteremmel. A nyári idényben a hét szinte minden napján különleges programokkal várja látogatóit a szabadtéri néprajzi múzeum: a Tesz-vesz múzeumban csütörtökön és pénteken kézművesmesterek dolgoznak. A Szombati szöszmötölésen hagyományos háziipari tevékenységeket próbálhatnak ki az érdeklődők, a Régimódi Vasárnap programjai pedig nosztalgikus hangulatú pihenésre adnak alkalmat. A skanzen számos fesztivál színhelye – mint a Szüreti Sokadalom, a Pünkösdi Játékok, a Szent Márton Újborfesztivál és Libator, az amfiteátrumban pedig színházi előadásokat, koncerteket rendeznek.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés