
Fotó: Taylor Projects/A Vándormozi
Rekordnézettséget ért el Erdélyben a Most vagy soha! című film, három nap alatt 11 ezren látták – közölték kedden szerkesztőségünkkel a film romániai forgalmazói, a Taylor Projects és A Vándormozi.
2024. március 19., 19:282024. március 19., 19:28
2024. március 19., 20:412024. március 19., 20:41
Mint közleményükben kiemelték, a Most vagy soha! ezzel megelőzte a Romániában az eddigi legnagyobb nyitóhétvégi nézettséget produkáló magyar filmet, a Semmelweist.
Az 1848-as forradalomról szóló alkotás más filmekhez képest is előkelő helyezést ért el az erdélyi mozikban. A Cinemagia.ro által közzétett legfrissebb romániai szakágazati statisztikák szerint a múlt pénteken bemutatott filmek rangsorában a 11 ezer nézővel a második lett. Csak a Kung Fu Panda 4. családi vígjáték előzi meg a Lóth Balázs rendezte film nézettségét.
A Most vagy soha! című filmet március 15-től vetítik több erdélyi városban. Az alkotást a forgalmazók olyan partiumi és erdélyi településekre is eljuttatták, ahol nem üzemel mozi.
Az 1848. március 15-én játszódó magyar történelmi kalandfilmben a főszereplő Berettyán Nándor (Petőfi Sándor) és Mosolygó Sára (Szendrey Júlia) mellett kiemelt szerepben látható Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Fehér Tibor (Vasvári Pál), Horváth Lajos Ottó (Farkasch, a titkosügynök), Jászberényi Gábor (Meyer, a rablóvezér), Lukács Sándor (Ignaz von Lederer tábornok), Nagy Sándor (Emich Gusztáv) és Szerednyey Béla (Landerer Lajos) is.
A film rendezője Lóth Balázs, forgatókönyvírói Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk. Producerei: Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip. Operatőre Dobos Tamás, zenéjét Gulya Róbert szerezte.
Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.
Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.
A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.
Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.
Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.
Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.
A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.
szóljon hozzá!