
Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 02., 10:442009. szeptember 02., 10:44
Idén épp hatvan éve, hogy létrejött a Nagyváradi Állami Filharmónia. Az intézmény frissen kinevezett menedzser-igazgatója az összes ott dolgozó zenészt, énekest, táncost és irodai alkalmazottat összehívta a tegnap délelőtti évadnyitóra.
Mint arról már beszámoltunk, a filharmónia éléről nemrég távozott az addigi igazgató, Sarkady Zsolt. Az intézményt kezelő megyei önkormányzat versenyvizsga kiírásáig Tódor Albert volt kormánybiztos-helyettest nevezte ki a helyére. Az új igazgató a keddi évadnyitón elmondta: az 1949-ben alakult filharmónia fennállásának 60. évfordulója alkalmából több rendezvényt is szerveznek.
Dumitru Voloşeniuc, a megyei tanács alelnöke kifejtette: reméli, feszültségektől mentes lesz ez az év – az előző intézményvezetőt ugyanis több ízben vádolta a román nemzetiségűek elleni diszkriminációval néhány szimfonikus. „Reményeim szerint a megyei önkormányzat nem lesz kénytelen beleszólni semmibe, ami a filharmóniánál történik. Hiszek benne, hogy Tódor Albert a csend és a nyugalom korszakát hozza el” – fogalmazott az alelnök. Bár anyagi segítséget nem tudott ígérni, azt mondta, szeretné, ha a jubileumi évad még jobb és színvonalasabb lenne, mint az eddigiek.
Bölcsességet kívánt az új igazgatónak Gavrucza Tibor református lelkipásztor, a megyei tanács kulturális bizottságának elnöke. A lelkész elmondta, Sarkady jó menedzser volt, de ahhoz, hogy a filharmóniánál forrongó indulatokat megfelelően kezelje az intézmény vezetője, Salamon királyhoz hasonló bölcsességre van szüksége. Mivel pedig ennek az istenhit az alapja, Gavrucza egy bibliával is megajándékozta a kinevezett igazgatót, aki megígérte, gyakran forgatja majd.
A tiszteletes fontosnak tartotta elmondani, hogy a megyei tanács RMDSZ-frakciójának több tagja épp a szlovákiai, dunaszerdahelyi nagygyűlésen vesz részt. Hozzátette: a bihari önkormányzat épp legutóbbi ülésén szavazta meg egy cseh és szlovák kultúrház alapítását a megyében. „Legyen Bihar a tolerancia megyéje” – mondta a tanácsos.
„Itt nem lesz kisebbség és többség, csak jobb és kevésbé jó dolgozók” – szögezte le Tódor Albert. Az igazgató elmondta, azt szeretné, ha a Nagyváradi Állami Filharmónia emblematikus kulturális intézménnyé válna, olyanná, ahol értelmiségiek dolgoznak nyugalomban.
Megemlítette: évfordulónak nevezhető az is, hogy a szimfonikus zenekar idén épp negyven éve dolgozik énekkarral, bár az elején ennek státusa nem volt hivatalos, az intézményben csak a kilencvenes években alakult hivatásos énekkar.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.