2009. december 03., 10:472009. december 03., 10:47
Herman Ferenc, a váradi színház Szigligeti Társulatának művésze, egyben a Honterus könyvkereskedés ügyvezetője elmondta: a cég először szervez hasonló rendezvényt a városban.
A társszervező Várad kulturális folyóirat őszi könyvbemutatómaratonja azonban olyan nagy sikerű volt, hogy világossá vált: a bihari megyeszékhelyen van igény hasonló rendezvényekre.
Pénteken 12 órakor kezdődik az ünnepi könyvvásár, délután 5 órakor pedig a Szigligeti Társulat olvasószínházba invitálja a közönséget a helyszínen: Parti Nagy Lajos Mauzóleum című művének szövegkönyvét olvassák fel a művészek.
A darabot egyébként februárban színpadra is állítja a társulat, Szabó K. István rendezésében. A pénteki program az érdeklődéstől függően 19–20 órakor ér véget. Szombat reggel tíz órától a gyerekeket várják a vásárra: kézműves-foglalkozáson készíthetnek karácsonyi, adventi díszeket, dekorációkat a legkisebbek, pedagógusok felügyelete alatt.
Délben pedig, zsákjában édességgel, a Mikulás is megérkezik: a nagyszakállú minden gyerek karácsonyi kívánságát szívesen meghallgatja. Délután a színház román együttese, a Iosif Vulcan Társulat olvassa fel Eugene Ionesco A székek című drámáját.
Az ünnepi könyvvásárra egyelőre tíz kiadó és nagyváradi könyvesbolt jelentkezett, de, mint megtudtuk, számuk még gyarapodhat péntekig. Román és magyar nyelvű könyvek egyaránt megtalálhatók lesznek, de egy budapesti kiadó jóvoltából angol és német kiadványokat is vásárolhatnak a könyvbarátok. Az őszi könyvmaratonon bemutatott köteteket is meg lehet majd venni.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.