Hirdetés

Előkészületben az új tárlat a Csíki Múzeumban

Szombaton zárult ünnepélyes keretek között az Egyiptom művészete a fáraók korában című kiállítás a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, ami immár az intézmény negyedik nagyszabású tárlata volt az utóbbi években.

Forró Gyöngyvér

2010. március 01., 09:322010. március 01., 09:32

Gyarmati Zsolt múzeumigazgató köszöntötte az utolsó látogatót, a csíkszeredai Antal Istvánt, majd hivatalosan is bezárta a múzeum kapuját. A fiatalember 6 óra előtt néhány perccel érkezett a helyszínre, így ő volt az utolsó, aki jegyet váltott a tárlat megtekintésére.

Az igazgató elmondása szerint a nagyrészt a Szépművészeti Múzeum által kölcsönzött műtárgyakat felvonultató kiállításnak összesen 33 101 látogatója volt 2009. október eleje óta. A 116 nap alatt a csíkszeredai múzeum több mint hatszáz csoportot fogadott, 200 településről és 15 országból érkeztek érdeklődők az egyiptomi halotti kultuszt bemutató tárlatra.

„Olyan megfeszített munkatempóban dolgoztunk az elmúlt időszakban, amilyenre még nem volt példa. Hétvégén és ünnepnapokon is dolgozott a csapat” – mondta Gyarmati.

Amint kiderült, a kiállítás lebonyolításában negyvenen vettek részt, ebből 24-en az intézmény állandó munkatársai, illetve ötven magyar középiskolás is segített a munkában. Az igazgató kiemelte Kósa Béla munkáját, aki kiváló szakmai tapasztalatát értékesítette a tárlatvezetés terén. A támogatók mellett a kiállítás hátterében dolgozóknak is külön köszönetet mondott, nemcsak a Csíki Székely Múzeum igazgatója, de a megyei jogú város alpolgármestere, Antal Attila is.

„Most már nem mondhatjuk, hogy egyszer volt kiállítás Csíkban, mint Budán kutyavásár, hiszen ezek a neves tárlatok beépültek a város életébe” – magyarázta az alpolgármester. Hangsúlyozta, a látványos, nagyszabású tárlatok, az interaktív információközvetítés és kísérőprogramok, valamint a jó tárlatvezetés generációtól függetlenül arra ösztönözte az erdélyieket, hogy ismét felfedezzék a múzeumlátogatás örömét. Antal Attila ugyanakkor reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a csíkszeredai intézmény továbbra is hatékonyan tud majd együttműködni más múzeumokkal.

A hivatalos kapuzárás után Gyarmati Zsolt múzeumigazgató bejelentette, hogy a Csíki Székely Múzeum újabb nagyszabású tárlata április végén nyílik, és a tervek szerint a 19. századi magyar romantikus festészet számos fontos alkotását mutatja be. A tárlaton több mint hatvan műtárgy lesz megtekinthető, amelyek nagy része a Magyar Nemzeti Galériából származik, ezt egészítik ki a budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből válogatott festmények.

Az intézmény munkatársai egyébként máris hozzáláttak egy másik időszakos tárlat berendezéséhez: a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vándorkiállításának negyedik erdélyi helyszíneként Csíkszeredában lesz látható a Démoni ragály: a pestis című orvostörténeti tárlat március 5-étől, előreláthatóan július 15-éig.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés