2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00
Az október 10–12. között zajló találkozó fő célja a különböző művelődési intézmények közötti kapcsolat rendszeresítése. „Az ünnepi rendezvényeink színvonalát emelné, ha több színházi és táncelőadást, koncertet mutatnánk be. Fontosnak tartottuk, hogy még a jövő évi költségvetés megvitatása előtt leszögezzük a konkrét elképzeléseket, hogy erre a célra is tudjunk majd pénzt elkülöníteni” – mondta Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester. A vendégszereplések anyagi fedezetét az egyes projektekben részt vevő önkormányzatok biztosítanák.
A háromnapos megbeszéléssorozat első napján, tegnap Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója és Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója mutatták be az általuk vezetett intézményeket. A magyarországi művelődésszervezők úgy vélekedtek, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiemelten támogatja a művelődési intézményeket, hiszen a magyar és a román színház, valamint a táncegyüttes fenntartására a város költségvetésének 10 százalékát fordítják, a tanintézetek számára pedig az évi költségvetés 26 százalékát különítik el.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.