Elköszönt a nézők kedvence

Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes mûvész kórházi kezelését követõen egy gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban halt meg. Népszerûséget és országos ismertséget hozó karrierje során nem halmozott fel vagyont, családja nem volt, utolsó napjait kisnyugdíjasként élte.

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezõvásárhelyen. Orvosnak készült, s úgy vélte, csak osztályelsõként válhat érdemessé erre a hivatásra. Egyik unokabátyját zongoraórákra kísérte el,  így ült elõször a billentyûkhöz. Gyorsan és örömmel haladt – zongorájuk ugyan nem volt, de 1944-ben váratlan ajándékként megõrzésre megkapták egy ismerõs család hangszerét, akiknek lakását bombatalálat érte. 1947-ben kezdte meg konzervatóriumi éveit Szegeden, miközben magántanulóként végezte az iskolát.  Miután a család felköltözött Budapestre, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjaival bejárta a világot, hét nemzetközi versenyrõl távozott értékes trófeával.

A szüntelenül utazó zongorista a turnék szüneteiben a pesti Fiatal Mûvészek Klubjában talált módot a feloldódásra: állandóan vicceket mesélt. „Figyellek téged, te olyan jól szórakoztatod itt a közönséget, gyere hozzám mûsorvezetõnek” – szólította meg egy nap Békés József író, a televízió akkori szerkesztõje. Antal elõször 1965-ben, a Könnyû-e együtt élni veled címû, „házaspárbajszerû” mûsorban állt kamera elé. Mivel az élõ adásban nem volt lámpaláza, rábízták a Köszöntõ, majd a Halló fiúk! Halló lányok! címû, népszerûvé vált ifjúsági program vezetését.

Felívelõ zenei pályafutása azonban kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, s hamarosan fel kellett adnia zongorázást. Megvált az Országos Filharmóniától, és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei fõosztályán kapott státust.

A televízió jól kamatoztatta verbális tehetségét, színészi vénáját. A mûvelt, több nyelvet tudó, szellemes, udvarias csevegõ az elmúlt évtizedek alatt az ország „Antalimi”-je lett, képességeivel feledtette apró termetét, jelentéktelen külsejét. Számtalan népszerû mûsor vezetõje volt. A Bors címû sorozatban Dániel Ede „tanár urat” alakította, jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera, a Szemüvegesek, a Circus Maximus címû mozifilmekben. Vitray Tamással közösen vezette a magyarországi szilveszteri tévéadásokat. Népszerû mûsora, a Szeszélyes évszakok több évtizedet is megért. A képernyõkön lételeme a humor, az önirónia volt, de gyûlölte a gúnyt, más nevetségessé tételét. Két könyve is megjelent: 1991-ben a Pami címû kötet (ezen a néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyûjtötte egybe, 1998-ban pedig az Antal Imre legjobb viccei címû könyv.

Néhány éve nagy terveket dédelgetett: megmûttette duzzadt orrát, és újra lelkesen gyakorolni kezdett zongorán. Egy 2004-ben megjelent lemezen hallható is a játéka, de a nagy koncert elmaradt.

Antal Imre az utóbbi években kisnyugdíjasként élt, bár miután a Magyar Televízió 2004-ben az Örökös Tag címet adományozta volt fõmunkatársának, a vele járó havi juttatás enyhített méltatlan élethelyzetén.

MTI