2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
Így a portál gazdag videó- és fotótára mellett a kikapcsolódást szolgálják majd a humor, életmód, bulvár, erotika stb. kategóriákban fellelhető tartalmak. A portál működtetői a szolgáltatásra is igyekeznek hangsúlyt fektetni, a reklámok és hirdetések, a mozi, színház és a televízióadók műsorai, az erdélyi régiót átfogó időjárás-jelentések is helyet kapnak az oldalon.
Rais István, a Bihari Napló főszerkesztője, aki az Erdély Online két webszerkesztőből és két felelős szerkesztőből álló csapatát koordinálja, a Krónika kérdésére elmondta, mintegy másfél hónapos felkészülési és próbaperiódus előzte meg a honlap elindítását. Ez idő alatt igyekeztek egy minél átláthatóbb, olvasóbarát arculatot kialakítani. A közönség további módosításokra vonatkozó visszajelzéseit, kreatív jellegű javaslatait az oldalon működő Fórum nevű kategóriába várják. „Lépésről lépésre szeretnénk bővíteni, minél színesebbé és átfogóbbá tenni a portál szolgáltatásait. Ennek érdekében Erdély különböző nagyvárosaiban is jelen lesznek külső munkatársaink. A portál célközönsége ugyanis a teljes erdélyi magyarság. Az a célunk, hogy két éven belül Erdély vezető hírportáljává váljunk” – jelentette ki Rais.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.