2010. február 12., 09:502010. február 12., 09:50
Nemzetközi hírnévnek örvendett, hiszen hazai és külföldi lapokban is jelentek meg fotói, több mint 33 ezer. Képzőművészeti katalógusok reprodukcióit készítette, valamint több hanglemez- és könyvborító illusztrációja dicséri munkáját.
1975-től tagja volt a Fotóművészek Országos Szövetségének, valamint 1995-től a Határok Nélküli Fotóművészek Szövetségének is. Nagy P. Zoltán volt a csíkszeredai Hargita Fotóklub elnöke, valamint tiszteletbeli tagja volt a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a szebeni és a slatinai fotókluboknak is.
1970 és 2003 között több mint 300 országos kiállításon vett részt: 1977 és 2001 között mintegy negyven nemzetközi kiállításon szerepelt, és több mint 80 hazai és nemzetközi díjat kapott. 1988-ban megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Nívódíját sajtófotó kategóriában, és 1996-ban Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzata Pro Urbe díjjal tüntette ki. 2002-ben Sajtófotó Életműdíjat kapott, a 2003-ban megjelent Öt világrész fotóművészeinek gyűjteményében három munkája is szerepel. Ugyancsak 2003-tól Nemzetközi Fotóművészként (AFIAP) szerepelt.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.