Nem hivatalos információk szerint önkezével vetett végett életének szerdáról csütörtökre virradó éjszaka gyimesfelsőloki otthonában Tímár Károly grafikus, a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány alapító tagja és vezetője.
2015. július 23., 19:362015. július 23., 19:36
Az 1958-ban Gyimesfelsőlokon született képzőművész éveken át szervezett saját portáján alkotótáborokat, legutóbb épp egy hete. 2001-ben alakult a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány, amelyet a képzőművészeti végzettséggel nem rendelkező, autodidakta művészek számára hozott létre. Sokan sikertörténetnek tartották az alkotótábort, mivel az eltelt évek alatt sokat tanultak a résztvevők egymástól, illetve a meghívottaktól. Tímár Károly bevallása szerint alkotói tevékenységének alakulásában meghatározó szerepe volt Sánta Imre kerámikusnak, Maszelka János és Karancsi Sándor képzőművésznek. Egyéni tárlatai többek közt Csíkszeredában, Bukarestben és Temesváron voltak láthatók.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!