
Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.
2015. augusztus 16., 15:482015. augusztus 16., 15:48
2015. augusztus 16., 16:082015. augusztus 16., 16:08
Poszler György 1931-ben született Kolozsváron, a város piarista gimnáziumában tanult. 1945-ben került Magyarországra, ahol befejezte a gimnáziumot, és 1949-ben leérettségizett. 1953-ban szerzett magyar-történelem szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Tudományos kutató tevékenysége három területen bontakozott ki: az irodalomtörténet, az irodalomelmélet és az általános esztétika területén. Szaklapokban és irodalmi folyóiratokban megjelent számtalan publikációja mellett több mint egy tucat könyvet is írt.
Poszler György 1982 és 1987 között az ELTE általános rektorhelyettese, 1990-től az MTA levelező, 1995 óta rendes tagja volt. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar irodalom értékelésének esztétikai és filozófiai gondolkodású irányt adó munkássága elismeréseként. 1999-ben elnyerte a Nemes Nagy Ágnes-díjat, 2010-ben pedig Lukács György-díjjal tüntették ki.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!