
Miske László 2003-ban Jászai Mari-díjat kapott
Fotó: Csokonai Színház
Életének 90. évében elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház erdélyi születésű, Jászai Mari-díjas színművésze – közölte a teátrum sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2025. március 29., 12:252025. március 29., 12:25
Közleményükben azt írták, Miske László szülőfalujából, Zalánból járt Kolozsvárra iskolába, ahol nagy múltú színház működött. A Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1954-ben. Református teológiát végzett, két évig lelkészként szolgált.
A nagyváradi színházban játszott 1966 és 1987 között, 1987-től 1990-ig a kolozsvári Állami Magyar Színház, 1990-től 1992-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. A debreceni Csokonai Színháznak 1992–2023 között volt a tagja.
A Pécsi Országos Színházi Találkozón 2002-ben a legjobb mellékszereplőnek választották,
Miske László kivételes tudásával, bölcsességével, humorával mindenkit lenyűgözött – írták. Hosszú pályáján a magyar és a világirodalom legnagyobb alakjait formálta meg, elkápráztatva a debreceni mellett a nagyváradi, a kolozsvári és a miskolci közönséget. Emlékét kegyelettel és szeretettel megőrizzük – zárul a Csokonai Színház közleménye.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!