2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00
A filmfesztivál másik kitüntetettje, Danny DeVito amerikai színész és rendező a július 7-i zárógálán veheti át munkássága elismeréseként a Kristályglóbuszt. A versenyfilmek kategóriájában idén 14 alkotás versenyez a 20 ezer dollár értékű fődíjért, köztük Kamondi Zoltán Dolina, Bodor Ádám Az érsek látogatása című regénye alapján forgatott játékfilmje. Az erdélyi helyszínen forgatott film két főszereplője, Molnár Piroska és Bán János is jelen lesz a fesztiválon. A magyar filmgyártást egy másik szekcióban Bogdán Árpád Boldog új élet című alkotása képviseli.
Az újdonságnak számító Nyitott szemmel szekcióban, melyben az idei cannes-i fesztivál húsz legjobb alkotását vetítik majd, Cristian Mungiu Aranypálmával jutalmazott 4 hónap, 3 hét és 2 nap című alkotását is láthatja a közönség. A Karlovy Vary fesztivál nézői közel 210 játékfilmet láthatnak, közülük 28-at világpremierként – a 130 ezer belépőjegy kétharmada már elővételben elkelt.
MTI
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.