Egység a kettősségből

Hubay Miklós Kolozsvárról érkezett a nagyváradi találkozóra, ahol fiatalokat is megszégyenítõ szellemi frissességgel, finom humorral és élettapasztalataiból merített bölcsességgel válaszolt beszélgetõtársai – Szilágyi Aladár, a Nagyváradi Ady Társaság elnöke és Szûcs László, a Várad folyóirat fõszerkesztõje – helyenként csak utalásszerû kérdéseire.
„A Rákóczi út 35/C-ben születtem. A kapu két oldalán volt két pincelakás, és a ház alatt folyt el a közeli festékgyár lilára színezett szennyvize. Halálfolyó volt az: egyik pincelakásban Berényiék éltek, akik közül szinte minden évben meghalt valaki” – idézte fel meghatározó gyermekkori élményét az író, akit a közeljövõben Nagyvárad díszpolgárává is avatnak. Mint elmesélte, késõbb Palotai Boris egyik könyvében találkozott „az udvaron keresztülfolyó lila víz” említésével, és ekkor derült ki számára, hogy a Palotai család szintén abban a házban élt.
Hubay családja Gyuláról költözött Nagyváradra, mikor édesapja a városban lett  táblabíró. Az apa korai halála után nyomorba került a család, melyen csak az édesanya második házassága enyhített. A nagyváradi beszélgetésen a drámaíró elmondta: számára még eleven valóság az egykori ökumenikus Nagyvárad képe. Felidézte, a könyveket is itt szerette meg: Hegedûs Nándor hírlapirodájában Ibsent és Bernard Shaw-t olvasott, míg a régi múzeumba menekített könyvgyûjteményekbõl a magyar történelemmel ismerkedett.  A beszélgetés során emlékezetbõl idézte Horváth Imre négysorosait, ismerõsként említette Márai Sándort, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót. „A magyarság megosztott. Remélem, hogy egy-két drámámmal két-három órára feledtetem az emberekkel ezt a megosztottságot. A születésnapomon szeretettel köszöntöttek a szabadelvûek és egy szélsõséges lapban is szeretettel írtak rólam. Azt az egyetemességet, amely minden ember történetében érvényes, én a kétpólusú Nagyváradról hoztam” – vallotta Hubay Miklós.

F. N. L.

Hubay Miklós

A drámaíró, mûfordító,  esszéista 1918. április 3-án Nagyváradon született, 1940-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végez. 1940–42 között a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztõségi titkára, majd szerkesztõje, 1944–46 között Genfben újraalapítja és szerkeszti a Magyarországon idõközben betiltott folyóiratot, 1948-ban visszatér Magyarországra. 1974–88 között a Firenzei Egyetemen tanít, 1982-86 között a Magyar Írók Szövetségének elnöke. 2001-tõl a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja. Fõbb díjai: József Attila-díj (1955, 1965, 1975), Kossuth-díj (1994), az Év Könyve Díj (1996).