
Fotó: Krónika
2007. április 24., 00:002007. április 24., 00:00
Az M Stúdió erdélyi turnéról tért haza nemrég legújabb előadásával, Örkény István Tóték című abszurd drámáját Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben is telt ház előtt játszották. A mozgásszínházi társulatnak ez az első olyan produkciója, amelyben nem a koreográfián, hanem a szövegen van a hangsúly, de természetesen a mozgáselemek ebben a produkcióban is megjelennek. Florin Vidamski rendező, a helyi Andrei Mureºanu Színház munkatársa úgy jeleníti meg a groteszk örkényi helyzetet, hogy annak tragikumát minden percben átérezhesse a néző. A cselekményen is módosít ezért: míg Örkény kisregényében nem derül ki, mikor és hogyan tudják meg Tóték fiúk halálhírét, Vidamski rendezésében megtalálják a postás által jószándékúan elrejtett sürgönyt, amelyben a Vöröskereszt Gyula haláláról értesíti őket. Gyászuk így erősebb motívuma az előadásnak, mint a megaláztatások miatt elkövetett gyilkosság. A Tót családot terrorizáló őrnagy szerepében kiváló alakítást nyújt Nagy Attila, a hibbant postás szerepét Dávid Péter játssza. A család tagjait Szekrényes László, Polgár Emília és Ioana Costea jeleníti meg. Fehérvári Péter Gizi szerepét játssza, úgy formálja meg a könnyűvérű, de érzékeny nőt, hogy elfeledteti a nézővel: a szerepet férfi játssza. Az M Stúdió május elején Gyergyószentmiklóson is bemutatja az előadást, a Kisebbségi Színházak Kollokviumán.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.