Hirdetés

Egy kisváros nagy fesztiválja

Magyar és román filmek is versenyeznek Karlovy Varyban Magyar és román filmek egyaránt szerepelnek Kelet-Európa legjelentősebb filmfesztiválján Karlovy Varyban. A nyugat-csehországi fürdővárosban június 30. és július 8. között negyvenegyedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi szemlét, amelyen több mint 230 egész estét betöltő játékfilmet, rövid- és dokumentumfilmet vetítenek.

Gazda Árpád

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

A fesztiválon idén három művésznek adnak át életműdíjat. Jan Nemec, a neves cseh rendező és forgatókönyvíró a megnyitón, míg Robert Shaye, A Gyűrűk Ura rendezője, valamint Andy Garcia színész és rendező a záróünnepségen veheti át a Kristályglóbuszt.
A versenyfilmek szekciójában 15 filmet mutatnak be, amelyek közül hat világpremier lesz. A versenyfilmek többsége európai alkotás, a korábbi évekhez képest az idén több a skandináv film. A versenykategória nyertesének a Kristályglóbuszon kívül 20 ezer dolláros pénzjutalom is jár. A nemzetközi zsűri elnöke Zoran Paskaljevic szerb filmes lesz, aki a prágai filmakadémián szerzett diplomát.
A Nyugat Keletje elnevezésű kategóriában 17 film versenyez. A Közép- és Kelet-Európából, valamint a volt szovjet államokból érkező alkotások között szerepel Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje, valamint három román mozi is: Tudor Giurgiu Legãturi bolnãvicioase (Beteges viszonyok), Ruxandra Zenide Ryna, valamint Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost? (Volt, vagy nem volt?) című filmje. Pálfi György Taxidermia című játékfilmjét a Más szempont elnevezésű szekcióban mutatják be, Kocsis Ágnes Friss levegő című alkotását pedig a Variety című amerikai szaklap kritikusainak választottjaként hívták meg a fesztiválra.
A fesztivál idején a filmvilág számos csillaga és ismert személyisége látogat el a fürdővárosba. A vetítések sorát Kim Ki-duk Idő című alkotása nyitja meg, a dél-koreai rendező személyesen is részt vesz a bemutatón. A meghívottak között szerepel Luc Besson francia rendező, aki a hivatalos világpremier előtt Karlovy Varyban mutatja be Angel-A című alkotását, az amerikai Terry Gilliam pedig a Tideland című filmjét kíséri el a szemlére.


Zsűrielnök nélkül maradt a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál
Az utolsó pillanatban lemondta a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) zsűrielnökségét Michael Haneke osztrák rendező. Mint Renat Davletyjarov, a június 23-án kezdődő tíznapos fesztivál főigazgatója Moszkvában közölte, a szervezők nyílt levélben tudatták: nem látnak mentséget A zongoratanárnő rendezőjének május végén közölt döntésére, amely példátlan a moszkvai szemle 28 esztendős történetében, és nemcsak Oroszországot, hanem mindazokat a külföldieket is sérti, akik itt bemutatják filmjeiket. Az idei szemle 17 versenyfilmje között van a Szabó István rendezte Rokonok is. Hírösszefoglaló
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés