
A nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt grafikus, Kusztos Endre festőművész műveinek egy részéből nyitottak szombaton este emlékkiállítást a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyház Dersi János-termében.
2015. március 08., 16:092015. március 08., 16:09
A 90. évében járó makfalvi születésű Kusztos Endre február 14-én, egy részeg gépkocsivezető által okozott balesetben hunyt el Marosvásárhelyen. Amint a házigazda, Nagy László unitárius lelkész elmondta, Madaras Sándor idegsebész nem sokkal a tragédia után jelezte, hogy a birtokában levő Kusztos-gyűjteményt szívesen rendelkezésre bocsátaná egy megemlékező kiállítás megrendezése céljából.
Nagy Miklós Kund művészeti író kiemelte: szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy ez az első emlékkiállítása a nagy művésznek. „Tavaly megbeszéltem vele, hogy a 90. születésnapjára megrendezendő kiállítással ne várjunk szeptember 27-ig, időzítsük korábbra, lehetőleg már márciusra. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez már emlékkiállítás lesz” – mondta.
Szerinte talán Kusztos volt „az utolsó vándorfestő”, aki ismerte a tájakat, a fákat, a bokrokat, házakat, s nagyon szomorú tudott lenni, ha valamelyik ezek közül visszatértére eltűnt. A kilenc grafikából és egy olajfestményből álló gyűjteményben benne van a sajátosan erdélyi életmű keresztmetszete.
„Édesapám is makfalvi volt, így ismertem meg Endre bácsit, akiről sokáig nem is tudtam, hogy művész, csak azt csodáltam, hogy abban a kis termetű emberben micsoda elemi erő van” – mondta el lapunknak a gyűjtemény tulajdonosa, Madaras Sándor. Nagyon szimpatikus volt számára, de csak a középiskola évei alatt kezdte megismerni, mint művészt, amikor már eljárogatott Endre bácsi kiállításaira.
Csodálta akkor is, amikor az élet által többször is kegyetlen próbára tett Kusztosnak a munkába temetkezve, abból erőt merítve sikerült túltennie magát a fájdalmakon, megpróbáltatásokon. A gyűjtemény egyetlen olajfestménye küküllőmenti tájat ábrázol, Kusztos Endre korai korszakából származik, abból az időből, amikor Erdőszentgyörgyön volt muzeológus.
Nagy Miklós Kund szerint, ha Kusztos Endre csak a kiállított kilenc grafikát alkotta volna meg – életének minden évtizedére egyet – már akkor is jelentős életmű lenne a gyűjtemény. A kiállítás még két hétig tekinthető meg az unitárius egyház Bolyai téri Dersi János-termében.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!