Hirdetés

Egész nap szólhat jövőre a Kolozsvári Rádió magyar adása

•  Fotó: Kolozsvári Rádió

Fotó: Kolozsvári Rádió

Külön frekvenciát kap a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése értelmében, így a Marosvásárhelyi Rádióhoz hasonlóan a kolozsvári területi stúdió is elindíthatja egész napos műsorát.

Varga László

2015. szeptember 29., 20:432015. szeptember 29., 20:43

Turos Loránd, az audiovizuális tanács RMDSZ által delegált tagja lapunk megkeresésére elmondta: bár a CNA napirendjére először került a kolozsvári kérés, tudomása szerint már jóval korábban megfogalmazódott a szétválás igénye nemcsak a magyar, de a kolozsvári román szerkesztőség részéről is.

„Eddig ugyanazon a frekvencián osztozott a két szerkesztőség, és mindenkinek jobb, ha ezentúl nem kell osztozkodni. Marosvásárhelyen már 2013-ban megtörtént a szétválás, és a számok azt mutatják, hogy sikeres volt: gyakorlatilag azóta megduplázódott az ottani magyar adás hallgatóinak száma” – magyarázta Turos, hozzátéve, hogy idén kaptak egy levelet a Kolozsvári Rádiótól, amelyben új frekvenciát kértek. A CNA kedden egyhangúlag elfogadta az új frekvenciákat.

Új hullámhossz Marosvásárhelynek is

Nemcsak a Kolozsvári Rádió kapott új hullámhosszt, a közszolgálati rádió országszerte tíz új frekvenciát kapott, egyebek mellett a jászvásári, a temesvári területi stúdiók, illetve több fővárosi csatorna. A marosvásárhelyi magyar adás is kapott egy új, ultrarövid hullámú frekvenciát. „A marosvásárhelyi magyar műsor adója Hargitafürdőn van, ami a környéken jó vételt biztosít, konkrétan Marosvásárhelyen azonban több ponton is rosszul lehetett fogni, így ők is kaptak egy kis teljesítményű frekvenciát, amely biztosítja a városban a lefedettségüket” – magyarázta Turos.

Kolozsváron nem sietik el

Eddig a kolozsvári magyar és román szerkesztőség ugyanazon a frekvencián osztozott, műsoraik egymást váltották, a 98,8 Mhz-es ultrarövid hullámú frekvencián azonban elvileg bármikor beindulhat a 24 órás magyar adás.

Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese azonban a Maszol.ro-nak nyilatkozva elmondta: nem sietik el a dolgot, hiszen egy teljes kalendáriumi év áll rendelkezésükre, hogy megfelelően előkészítsék az új műsorfolyamot. Szerinte a marosvásárhelyi példa is azt mutatja, hogy kell néhány hónap, amíg ez megtörténik, így az a legvalószínűbb, hogy a magyar adás születésnapján, március 15-én kezdik el használni az új frekvenciát.

A főszerkesztő-helyettes szerencsésnek tartja, hogy jelenleg zajlik a következő év költségvetésének tervezése, hiszen így módjuk van beépíteni az új műsorrácsnak megfelelő gyártási költségeket a tervezetükbe, nem járnak úgy, mint a vásárhelyiek, akik a már elfogadott kisebb költségvetéssel voltak kénytelenek elkezdeni az egész napos sugárzást. Az elején a 98,8-as hullámhosszon sugárzott műsort csak Kolozsváron és környékén lehet majd fogni, a jelenlegi, 95,6-os frekvencián, amelynek lefedettsége nyolc megyére terjed ki, a román nyelvű adást sugározzák majd szintén huszonnégy órában.

A Kolozsvári Rádió emellett középhullámú, illetve további ultrarövid hullámú frekvenciákon is szórja műsorait nyolc megyében – ezeken továbbra is felváltva sugározzák a magyar és a román nyelvű adásokat. Természetesen szeretnék, ha a 24 órás magyar adást mind a nyolc megyében fogni lehetne, ehhez viszont újabb frekvenciákat kell megszerezni. Rostás-Péter István arra számít, hogy az elején ideiglenesen csökkenni fog a hallgatók száma, hosszú távon a lefedettség növelésével viszont nyerni fognak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés