
Fotó: Krónika
2007. május 14., 00:002007. május 14., 00:00
Az est lebonyolítója, Szabó Tibor – a házigazda Figura Stúdió Színház volt igazgatója, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze, ügyvezetője – hirdette ki a zsűri és a támogatók díjait, és ő szólította mikrofonhoz Kötő József színháztörténészt, zsűritagot, valamint Béres Lászlót, a Figura igazgatóját, aki nemcsak a szakmabelieknek köszönte meg az egyhetes színházünnepet, hanem a közönségnek is. A helyi művelődési házban működő társulat valóban értő, és elsősorban kíváncsi közönséget nevelt ki az évek során, hiszen a kollokvium valamennyi előadását telt házzal játszották. Így történt ez szombaton este is, hiszen a közönség főként az oklevélosztást követő Diploma után című musicalt várta. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egyik legsikerültebb zenés produkciója egyrészt vidám búcsúztató volt a sűrű vendégjátékok sorától, másrészt a közönség régi kedvenceinek tapsolhatott, a szentgyörgyi társulatban játszó régi figurásoknak.
A hazai kisebbségi színházak – a kilenc magyar, két német és egy zsidó társulat – egy-egy előadással neveztek be a versenyre, azonban a zsűri csak a 2006 áprilisa után bemutatott tíz előadás közül válogatott. A marosvásárhelyi társulat két rangos elismerést is besöpört: az Alexandre Colpacci rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című előadás a nagydíjat, a legjobb női alakítás díját pedig a címszereplőt alakító Nagy Dorottya kapta. A legjobb rendezés díját a házigazda színház rendező-igazgatója, Béres László nyerte el, a legjobb férfialakításért járó elismerést pedig az idén Uniter-díjra jelölt Hatházi Andrásnak, a kolozsvári magyar Színház művészének ítélték.
A figurásokat nemcsak a Rókajátékért jutalmazták a gálán, a színház munkaközössége is elismerésben részesült. Béres László ígérete azonban bizonyára nemcsak az ösztönzések hatására hangzott el: két év múlva ismét lesz kollokvium Gyergyószentmiklóson.
R-P. E.
Legjobb előadás: Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása
Legjobb rendezés: Béres László – a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Rókajáték című előadásának színreviteléért
Legjobb női alakítás: Nagy Dorottya, Yvonne szerepéért az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásban
Legjobb férfialakítás: Hatházi András – Nathalie Sarraute Egy Igenért vagy egy Nemért című drámájának egyik főszerepéért a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában
A zsűri különdíjai: László Kata, Mariska szerepéért Zalán Tibor Katonák, katonák című drámájában, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában; a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulata előadásának játéktere – Nell Dunn: Gőzben
A közönség-zsűri díja: Rókajáték – a Figura Stúdió Színház előadása
A Krónika különdíja: Tamási Áron: Boldog nyárfalevél – a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása
A Hargita Népe különdíja: Barabás Árpád, a Figura Stúdió Színház színésze
A Duna Televízió különdíja: a Figura Stúdió Színház munkaközössége
Az Új Magyar Szó kulisszadíja: Páll Hunor
A Server Kft. különdíja: Czintos József, Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című drámájának címszerepéért, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.