
Demeter Szilárd
Fotó: Beliczay László
Demeter Szilárd írót bízta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
2018. december 17., 12:532018. december 17., 12:53
2018. december 17., 12:552018. december 17., 12:55
A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség betöltésére – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.
Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett. Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelő szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. Több, mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett (jelenleg szerkesztőbizottsági tagja).
2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője. 2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális kiadványnak, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.
Prózaíróként az ezredfordulón debütált, a legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is – olvasható a közleményben.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
szóljon hozzá!