
Fotó: Krónika
2007. október 12., 00:002007. október 12., 00:00
„Önképzés, és egyben kísérlet is a társulat adottságainak kiaknázására” – vázolta a produkció egyik célját lapunk kérdésére Parászka Miklós rendező. A színház igazgatója elmondta, a Hegedűs a háztetőn közönségsikerén felbátorodva választották ezt a darabot, amely újabb kihívás elé állítja a társulatot. „Az előadás létrejöttének egyik sarkalatos pontja, hogy olyan színész áll a társulat rendelkezésére, mint a Don Quijotét alakító Fülöp Zoltán, aki személyiségében, színészi eszközeiben alkalmas a szerep eljátszására” – tette hozzá a rendező.
A musical kerettörténeteként Miguel de Cervantes a spanyol inkvizíció börtönében töltött időszaka szolgál. Maga a regényíró is szereplője a történetnek, aki a Búsképű Lovag bőrébe bújva alkalmi színtársulatot szervez a rabokból hűséges fegyverhordozója, Sancho Panza segítségével. „A történet egyszerre emberi és univerzális, aktualitását az eszmékben való töretlen hit adja” – mondta Parászka. Mivel egy zenekar költsége túllépné a bemutató anyagi keretét, az előadást rögzített zenei alappal játsszák. „Külön szakmai kihívás karmester hiányában a zenéhez adaptálódni, de a társulat nagyon ügyesen alkalmazkodott” – mondta a rendező, hozzátéve, a musical műfaja egyre népszerűbb a hazai színházak és a közönség körében.
A La Mancha lovagjában Don Quijotét, azaz Cervantest alakító Fülöp Zoltán mellett előadásonként változó szereposztásban, Sancho szerepében Kozma Attilát és Lung László-Zsoltot láthatja a közönség, Aldonzát Csíky Csengele és Szabó Enikő alakítja. További szerepekben Lőrincz András-Ernő, Nagy Sándor, Bartalis Gabriella, Zsigmond Éva-Beáta, Dálnoky Csilla, Bodea Tibor, Veress Albert, Giacomello Roberto, Benedek Ágnes, Fekete Bernadetta, Kosztándi Zsolt, Varga Sándor, Keresztes Szabolcs színművészeket láthatja a közönség. A musical dramaturgja Budaházi Attila, zenei vezető Manfrédi Annamária, a jelmeztervező Bíró Zsuzsa, a díszletet a jelmeztervező mellett Parászka Miklós jegyzi, a koreográfiát pedig Orza Călin.
Székely Zita
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.