
Fotó: Tamás Attila
Tizenegy címmel tartottak verses városköszöntőt a Csíki Játékszín színészei kedden délelőtt a színház lépcsőin a magyar költészet napja, április 11-e apropóján 11 órakor.
2017. április 11., 17:262017. április 11., 17:26
A már hagyományosnak számító rendezvényen ezúttal az Arany János-emlékévhez kapcsolódva, a költő születésének kétszázadik évfordulója jegyében négy Arany-balladával – Vörös Rébék, Hídavatás, A walesi bárdok, Mátyás anyja – örvendeztették meg az egybegyűlt verskedvelőket, felnőtteket és iskolás csoportokat.
„A magyarul beszélők számára Arany János az anyanyelvet jelenti” – mutatott rá Szabó Enikő színművész. A csíkszeredai Agora Alapítvány a költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdetett, amelyre Ady Endre, Arany János, Áprily Lajos, Füst Milán, József Attila, Juhász Gyula, Lászlóffy Aladár, Szabó Lőrinc és Tompa Mihály egy szabadon választott versével lehetett jelentkezni. A vetélkedőre közel százhúsz fiatal szavaló jelentkezett.
A Posztolj verset mozgalomhoz csatlakozva a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai az intézmény elé tűztek ki kinyomtatott verseket a magyar költészet napján. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán is megünnepelték a jeles napot: Az irodalom körbevesz címmel készítettek filmet a Humántudományok tanszékén, alternatív bölcsész szemmel mutatván be a várost. „Az irodalom körbevesz – mindenhol ott van, lépten-nyomon szembeötlik, csak arra vár, hogy felfedezd, megértsd az üzenetét” – írják az alkotók.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!